Az övé a Körmöczy-díj

Az övé a Körmöczy-díj

teniszSzlavikovics Szabina nyerte el az idén a Körmöczy Zsuzsa-vándordíjat. Az elismerést az ifjú teniszezőnek a Talentum Tenisz Club Mikovinyi utcai telepén adta át hétfőn az örökös bajnoknő lánya.

A köztisztelet övezte, életútjával minden tekintetben követendő példát mutató Körmöczy Zsuzsa 1940. augusztus 26-án, tizenhatodik születésnapján nyerte első alkalommal a női egyes magyar bajnokságát. A vándordíjat így minden esztendőben a legjobb, tizenhatodik évében járó női teniszezőnek ítélik oda a szövetséggel történt konzultáció alapján. A vándordíj korábbi jutalmazottjai Batta Lucia, Jani Réka, a duplázó Babos Tímea és Müller Réka voltak.

Körmöczy Zsuzsa 1958-ban érte el legnagyobb nemzetközi sikereit. Győzött Párizsban a Roland Garroson, harmadik helyen végzett Wimbledonban, a világranglistán pedig a második helyet foglalta el. Visszavonulása után sportvezetőként dolgozott, a női nemzeti együttes kapitánya és a Vasas teniszszakosztályának vezetője volt. Öt éve hunyt el. Szlavikovocs Szabina nem sokkal az átadás után indul New Yorkba, ahol indul a US Open ifjúsági versenyén.