Bronzérmes Szabó Nikolett

Bronzérmes Szabó Nikolett

Szabó Nikolett, a cselgáncsozók 70 kilogrammos kategóriájának harmadik helyezettje nyakába akasztják a bronzérmet a londoni paralimpián az Excel Csarnokban, 2012. szeptember 1-jén, fotó: Beliczay László/MTIA 70 kg-os Szabó Nikolett harmadik lett szombaton a londoni paralimpia cselgáncstornáján.

A 33 éves, kétszeres világ- és Európa-bajnok Szabó a nyolc között fehérorosz ellenfelet vert, majd az elődöntőben kikapott orosz riválisától. A bronzmérkőzésen a mexikói Lenia Ruvalcabával szállt szembe, akit két vazaarira kapott ipponnal győzött le. A 2008-ban Pekingben ötödikként végzett, látássérült dzsúdós a 33 fős magyar küldöttség második dobogós helyét szerezte meg Londonban: csütörtökön Sors Tamás aranyat nyert a 100 méteres pillangóúszásban. Az asztaliteniszező Pálos Péter (11-es kategória) az elődöntőjében legyőzte a francia Pascal Pereira-Lealt, ezzel bejutott a hétfő délelőtti fináléba, ahol a dél-koreai Szon Bjeong Dzsun lesz az ellenfele. A sportág 8-as kategóriájában szereplő Csonka András, illetve Berecki Dezső (10) egyaránt búcsúzott a negyeddöntőben. Az úszóknál a 200 gyors döntőjében Kézdi Réka a nyolcadik helyen végzett, míg Illés Fanni kilencedikként zárt 400 gyorson, Csúri Ferenc pedig 18. lett 100 mellen. Az evezős Lengyel Mónika ötödik lett reményfutamában, így vasárnap a B döntőben szerepel. A 33 fős magyar küldöttség egyetlen kerekesszékes teniszezője, Farkas László első meccsén legyőzte a lengyel Kamil Fabisiakot, ezzel bejutott a 32 közé.