Gyurta Dániel Újpesten folytatja

Gyurta Dániel Újpesten folytatja

Gyurta DaniA Széles Sándor vezette csapat, amelyben többek között Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó, valamint testvére is szerepel, bejelentette, hogy a 2016-os olimpiáig az Újpesti Torna Egyletben (UTE) folytatja.

Gyurta Tamás, Dániel és Gergely édesapja a – Széles Sándor vezetőedző mellett Kovácshegyi Ferencet és Virth Balázst edzőt is magában foglaló – Széles Team képviseletében elmondta, hogy azt a helyet keresték, ahol a riói olimpiáig a legmegnyugtatóbb feltételek mellett, a legbiztonságosabban tudnak felkészülni a sportolók. Ezeket a feltételeket megítélése szerint az Újpest biztosította, s ezért esett a választás az Újpesti Torna Egyletre – áll az újpesti önkormányzatnak az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.
    
“Annyiból semmi sem változik, hogy továbbra is a Komjádi uszodában készülünk – mondta el Széles Sándor az MTI érdeklődésére. – Remélem ugyanakkor, hogy eredményeinknek is köszönhetően önállóbbak leszünk, s ezután nagyobb beleszólást kapunk a bennünket érintő ügyekbe.”
    
A vezetőedző elmondta még, hogy akárcsak a londoni olimpiát megelőzően, jelenleg is – immár harmadik hete – velük készül a nyári ötkarikás játékok másik magyar úszógyőztese, a brit fővárosban 10 kilométeren diadalmaskodott Risztov Éva, és a csapat vasárnaptól Hódmezővásárhelyen gyakorol tovább.
    
A londoni olimpián a 200 méteres mellúszásban világcsúccsal aranyérmes, 23 éves Gyurta Dániel eddig a Jövő SC-Veolia tagja volt. A nyári játékok után kezdődött a találgatás, hogy hol folytatja – szóba került az FTC és a Vasas is -, mivel a szerződése augusztus végén lejárt a klubjánál.
    
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere az UTE és az újpesti önkormányzat együttműködésének újabb állomásaként értékelte a döntést. Közlése szerint az önkormányzat és az egyesület között 2010-ben elindított együttműködési megállapodás keretében először az UTE likviditási helyzetét rendezték, majd az utánpótlásképzés kiszélesítésére helyezték a hangsúlyt. A következő állomás a sportlétesítmények felújítása és karbantartása lesz. Végül az Újpesten jelentős tradícióval bíró élsport felkarolása következett, s itt találkoztak a Széles Team, az Újpesti Torna Egylet és az újpesti önkormányzat szándékai.
    
Őze István, az UTE klubigazgatója kiemelte, hogy az egyesület életében rendkívüli fontosságú a megállapodás. A 2016-os olimpiára úgy szeretne felkészülni a klub, hogy a múltbéli hagyományokhoz méltó legyen. Hozzátette, azért is fontos az élsport, mert a több mint 3000 utánpótláskorú gyermekkel foglalkozó egyesület növendékeinek óriási motivációt jelent, ha ilyen nagyformátumú sportegyéniségek öltik magukra a lila-fehér mezt.
    
A londoni bajnokok közül Berki Krisztián, a lólengés olimpiai aranyérmese is az UTE versenyzője.

Kapcsolódó cikkek