Átveheti a bronzérmet a magyar birkozó

Átveheti a bronzérmet a magyar birkozó

Hatos GáborHatos Gábor

Hatos Gábor birkózó bronzérme megérkezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i központjába, miután a doppingvétségen ért üzbég Szoszlan Tyigijev visszaszolgáltatta azt.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai tájékoztatása szerint a NOB azt közölte a magyar tagszervezettel, hogy Jacques Rogge NOB-elnök aláírását követően a medált azonnal elküldik. Borkai Zsolt MOB-elnök és Szabó Bence főtitkár személyesen, ünnepélyes keretek között adja majd át az érmet Hatosnak.

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) egy hónapja ítélte Hatos Gábornak a londoni olimpia bronzérmét a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában. Előzőleg a NOB doppingvétség miatt kizárta Tyigijevet, aki a kategória harmadik helyéért rendezett mérkőzésén Hatost győzte le. A NOB akkor egyúttal felszólította a FILA-t, hogy változtassa meg a súlycsoport végeredményét.

Szeptemberben derült ki, hogy az üzbég versenyző Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s ő nem kérte a B próba elvégzését.

A 28 éves Hatos a magyar olimpiai csapat 18. londoni érmét szerezte, s egyben a harmadik birkózó, aki dobogós helyen zárta a játékokat. Londonban a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) második, Módos Péter (55 kg) harmadik lett. A brit fővárosban eredetileg nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők, Hatosé a hatodik bronz.

Kapcsolódó cikkek