Célban a magyarok

Az Opel Dakar Team versenyzői Szalay Balázs és Bunkoczy László a verseny második napjának startjánál a perui Pisco mellett az Atacama sivatagban, 2013 január 6-án, fotó: Tóth Róbert/MTIA Szalay Balázs - Bunkoczi László kettős a 30. helyen zárta a Dakar-rali vasárnapi második szakaszát, melyen valamennyi magyar egység célba ért.

A perui Pisco környékén rendezett 327 kilométeres etapon Szalayék – csapatuk tájékoztatása szerint – egy homokdűne miatt kisebb bajba kerültek, nem tudtak felmenni rá, elakadtak, s az ásás miatt tíz percet elvesztegettek. Vasárnap – helyi idő szerint – délután 34 beérkező egység között még a 29. helyen álltak, ám végül összességében egy hellyel hátrébb szorultak, ám az ásást figyelembe véve még így is különösen jónak mondható, hogy kilenc helyet sikerült előrelépniük összetettben az első szakaszhoz képest.

A Pisco és Nazca közötti hétfői szakaszt Szalayék közel 50 perces hátránnyal kezdik majd meg az élen álló Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret egység mögött.

A Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió a 108. időt érte el az autósok között, míg a Sebestyén Sándor, Bognár József kettős a 117.-et. Utóbbi egység dolgát a homokdűnék mellett egy argentin duó is alaposan megnehezítette azzal, hogy hátulról beléjük csúszott. A csapat tájékoztatása szerint autójuk hátulja összetört, ám ez a továbbhaladásban nem gátolta őket. A viadalon a kazah Andrej Cserednyikovval szereplő Horn Albert a 115. volt vasárnap.

A január harmadik hétvégéjén záruló viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki. A verseny Argentína érintésével Santiagóban fejeződik be.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):

2. szakasz, Pisco-Pisco, (327 km/242 km mért szakasz):

autósok (132 beérkező alapján):
1. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (frnacia, Mini) 2:35:38 ó
2. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német Toyota) 2:35 mp h.
3. Ronan Chabot, Gilles Pillot (francia, SMG) 3:52 mp h.
…30. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 46:07 mp h.
…108. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (Toyota) 4:10:02 ó h.
…115. Andrej Cserednyikov, Horn Albert (kazah, magyar, G Force Proto) 4:25:40 ó h.
…117. Sebestyén Sándor, Bognár József (Toyota) 4:28:27 ó h.

összetett állása:
1. Peterhansel, Cottret 3:00:20 ó
2. De Villiers, Von Zitzewitz 2.38 p hátrány
3. Chabot, Pillot 3.46 p h.
…30. Szalay, Bunkoczi 49:28 p h.
…111. Pócsik, Farkas, Szaller 4:42:56 ó h.
112. Sebestyén, Bognár 4:43:45 ó h.
…131. Cserednyikov, Horn 9:02:58 ó h.

motorosok (170 beérkező alapján):
1. Joan Barreda Port (spanyol, Husqvarna) 2:42:31 ó
2. Juan Pedredo (spanyol, KTM) 3:16 mp hátrány
3. Matt Fish (ausztrál, Husqvarna) 5:53 mp h.

összetett állása:
1. Barreda Port 3:24:11
2. Ruben Faria (portugál, KTM) 5:36 p hátrány
3. Pedrero 6:36 p h.

Hétfőn a Pisco és Nazca közötti 343 kilométert kell teljesítenie a mezőnynek, ebből 243 km lesz a mért szakasz.