A görögöket is legyőzte a Merész-csapat!

A görögöket is legyőzte a Merész-csapat!

Női vízilabda válogatottfotó: Komka Péter/MTI

A magyar női vízilabda-válogatott a spanyolok felett szerdán aratott 12-9-es idegenbeli siker után, a görögök legjobbjait is legyőzte a Világliga csoportselejtezőinek második fordulójában, szombaton Egerben.

Eredmény, Világliga, csoportselejtező, A csoport, 2. mérkőzés:
Magyarország-Görögország 10-8 (2-3, 4-2, 2-2, 2-1)

a magyar góldobók: Keszthelyi 4, Bujka 2, Antal, Tóth, Miskolczi, Takács 1-1

A 2012-es Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai negyedik magyar válogatott és az időközben felerészben szintén kicserélődött világbajnoki címvédő görög nemzeti együttes egri összecsapását a hazaiak kezdték jobban, s Antal Dóra, majd Keszthelyi Rita találataival 2-0-ra elhúztak. A vendégek azonban még az első negyedben kiegyenlítettek, sőt fordítottak is (2-3).

A második játékrészben Merész András szövetségi kapitány kiválasztottjai villámgyorsan ledolgozták a hátrányukat Tóth Ildikó centergóljával (3-3), Keszthelyi eredményes büntetőjével pedig az előny is visszakerült a házigazdákhoz, s az ő a jobb felső sarokba pattintott előnygóljával nőtt tovább a különbség (5-3). A görögök szépítettek (5-4), s akár 5-5 is lehetett volna, ha nem hárít ragyogó mozdulattal ötméterest Kasó Orsolya. Csakhogy a magyar ötméteres is kimaradt – Antal célzott pontatlanul -, így a rivális a nagyszünet előtt megint utolérte a vendéglátókat (5-5). A pihenő előtt aztán Miskolczi Kitti büntetője 6-5-ös magyar vezetést ért.

A harmadik negyedben gyorsan 6-6-ra módosult az állás, sőt miközben a magyar helyzetek kimaradtak, a görögök a vezetést is megszerezték. Ám nem sokáig tartott a görög öröm, az addigi leglátványosabb akció végén Takács Orsolya vette be az ellenfél kapuját, mi több, a roppant erőszakos balkezes center, Bujka Barbara is eredményes tudott lenni (8-7).  

Az utolsó játékrészt érdemben Bujka vezette be, aki – kölcsönösen eltékozolt lehetőségek után – pazar mozdulattal továbbította a labdát a hálóba, majd Keszthelyi negyedik góljával 10-7-re ellépett a hazai együttes. Innen pedig már nem volt visszaút a görögök számára, nyert végül 10-8-ra, s így százszázalékos a csoportselejtező félidejében a magyar válogatott.

“A játék felgyorsítása volt a kulcs, folyamatosan mozgattuk őket, el is fáradtak az általunk diktált tempóban” – összegzett Merész András.    

A sorozat folytatásaként a magyar együttes a spanyolokat fogadja február 8-án Budapesten.

A trióból a legjobb kettő jut tovább az úgynevezett Szuperdöntőbe, amelyet Pekingben rendeznek meg június 3. és 9. között a selejtezők legeredményesebb nyolc válogatottjának részvételével.