Ötven gyanúsított harminchárom meccs

Ötven gyanúsított harminchárom meccs

Magyarországon ötven embert gyanúsítottak meg 33 labdarúgó-mérkőzés eredményének manipulálása és az ezzel kapcsolatos fogadási csalás ügyében abban a nemzetközi bundabotrányban, amelyben egy nemzetközi bűnszervezet a gyanú szerint az Európai Unió országaiban mintegy 380, Európán kívül pedig további 300 futballmérkőzést bundázott meg. Ez hangzott el az öt ország nemzetközi nyomozócsoportjának közös tevékenységét ismertető sajtótájékoztatón hétfőn.

Németh Baján, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója elmondta, hogy Magyarországon egy időben 12 helyen tartottak házkutatást, amelynek keretében 320 ezer eurót foglaltak le a hatóságok, három játékost és négy játékvezetőt pedig őrizetbe vettek. A magyar hatóságok tevékenységét ismertető főnyomozó arra is kitért, hogy a bűnszervezet magyar tagjai 2010-ben csatlakoztak a hálózathoz, részt vettek a fogadások, az utazás megszervezésében, a kenőpénz átadásában, majd a tranzakciókról értesítették a szervezet vezetését. A magyar hatóságok által folytatott nyomozás adatai szerint a csalók esetenként 40 és 600 ezer euró közötti vesztegetési pénzt fizettek, a csalás pedig mérkőzésenként 200 ezer és 2 millió euró közötti kárt okozott.

Angeli László, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze emlékeztetett arra, hogy az első mérkőzést, amellyel kapcsolatban “gyanúsításközlés” történt, 2007-ben játszották, a bűnszervezet magyar tagjai pedig összesen hét mérkőzéssel hozhatók közvetlen összefüggésbe. Az ügyész rámutatott, a csalók arra is kísérletet tettek, hogy kifejezetten a mérkőzések manipulálása céljából rendezzenek futballtornát. Angeli magyar újságírók előtt elmondta, a magyar hatóságok február 22-ig hosszabbították meg a nyomozást, és az várhatóan akkor be is fejeződik, utána pedig 60, vagy rendkívüli esetben 90 nap áll rendelkezésére a vádhatóságnak, hogy vádat emeljen.

Andreas Bachmann, a bochumi ügyészség ügyésze ismertette a legfontosabb adatokat: 425 játékost, játékvezetőt és egyéb tisztségviselőt vesztegettek meg a futball világában 380 meccsel kapcsolatban, az ügy legtöbb gyanúsítottja pedig Németországban van. Az ügyész elmondása szerint a bűnszervezet legalább 8,5 millió euró tiszta hasznot tehetett zsebre és 2,1 millió euró kenőpénzt fizetett ki a mérkőzések eredményének befolyásolására. A német nyomozás adatai szerint a legmagasabb összeget, 140.000 eurót, Ausztriában fizették ki, és itt tudnak a legnagyobb nyereményről is: egy mérkőzés után 700.000 eurót tehettek zsebre a bűnözők.

A megbundázott mérkőzések között volt az élvonalbeli bajnokik mellett világbajnoki és Európa-bajnoki selejtező, valamint két Bajnokok Ligája-meccs is. A képet árnyalandó Friedhelm Althans, a bochumi rendőrség főfelügyelője elmondta, hogy ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, hiszen csak olyan esetekről számolhattak be, amelyekben bebizonyosodott a csalás. Ráadásul, mint elmondta, a bunda bizonyításához nem elég azt bizonyítani, hogy egy meccs eredményét manipulálták, azt is bizonyítani kell, hogy fogadtak is a mérkőzésre.

A főfelügyelő a szervezet felépítését is ismertette, a ranglétra alján azok találhatók, akik megszervezik magát a csalást, a pénz átadását, fölöttük pedig a manipuláció szervezői helyezkednek el, akik fölött a manipulációt és a csalást irányító szint található. A német főfelügyelő elmondta, hogy ezen a szinten hajtják végre magát a fogadást, a legtöbbször Ázsiában, az interneten vagy személyes közvetítőkön keresztül. Arról is beszámolt, a nyomozást rendkívüli módon bonyolulttá teszi, hogy egy-egy mérkőzéssel kapcsolatos csalásban 50-100 ember is érintett lehet 10 különböző országban, más-más földrészen. Althans ezért azt javasolja, az ilyen világméretű csalás jogilag is kerüljön a szervezett bűnözés kategóriájába, emellett azt is kívánatosnak tartaná, hogy legalább uniós szinten történjen meg a tagországok büntetőjogainak összehangolása.

Rob Wainwright, az Europol igazgatója leszögezte, ez Európa történetében a legnagyobb bundabotránnyal kapcsolatos nyomozás, az ilyen ügyek pedig hatalmas gondot okoznak, mert megrendítik a futball tisztaságába vetett hitet. A walesi születésű brit igazgató is kiemelte, hogy az elcsalt mérkőzések között két Bajnokok Ligája mérkőzés volt, az egyiket pedig Angliában játszották. Wainwright kijelentette, soha nem látott méretű csalásról van szó, amely több száz profi játékost és mérkőzést érint.

“Szomorú nap ez az európai labdarúgás számára, mert most először konkrétan bizonyítható, hogy a szervezett bűnözés az európai futballban is felütötte a fejét” – fogalmazott Rob Wainwright, aki a többi között a média, a jogalkotók és a bűnüldöző szervek együttes erőfeszítését kérte a csalásokkal szemben, amelyet világméretű jelenségnek nevezett, és amely szerinte nem csak az európai focira jelent veszélyt. Az Europol brit vezetője szerint a csalásoknak nincs végük, a jelenség folytatódik, mert ez egy olyan terület, amely viszonylag alacsony kockázat mellett nagy haszonnal kecsegtet.

“Magam is szenvedélyes futballrajongó vagyok, és szerintem ez ellentétes mindazzal, amit a sportnak jelentenie kellene, ami több milliárd embernek szerez örömöt világszerte” – fogalmazott Rob Wainwright.

Friedhelm Althans, a bochumi rendőrség főfelügyelője arról is beszámolt, hogy az ügy szálai egy szingapúri kartellhez vezettek. A német vezető rendőri tisztviselő szerint a bűnszervezet amellett, hogy hatalmas károkat okozott a kluboknak, a fogadóirodáknak és a játékosoknak, megrendítette az embereknek a sport tisztaságába vetett hitét, mi több, a csalások miatt az emberek az érdeklődésüket is teljesen elveszíthetik a sport iránt.

Kapcsolódó cikkek