Otthon játszanak a magyar csapatok

Otthon játszanak a magyar csapatok

VízilabdaAz európai vízilabdakupákban érintett mindhárom magyar férfiegyüttes otthon játszik szerdán. Az Eurokupában a döntőbe jutás szándékával száll medencébe a Debrecen, míg az Eger és a Szeged a minél előkelőbb pozíció elérése-megtartása érdekében tör győzelemre a Bajnokok Ligája csoportselejtezőinek újabb körében.

A legnehezebb dolga kétségtelenül a Debrecennek van. Egyfelől, mert a hazai visszavágón a második számú kontinentális sorozat fináléjába jutás a tét, másfelől, mert az első elődöntős összecsapáson 9-6-os vereséget szenvedett Szerbiában annak a Radnicki Kragujevacnak az otthonában, amely több olimpiai, világ- és Európa-bajnokot is a soraiban tudhat. A háromgólos hátrány ledolgozása mégsem reménytelen vállalkozás, már csak azért sem, mert az anyagi gondok dacára végül sikerült megtartani a hajdúsági gárda olasz alapemberét, a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Alex Giorgettit, aki két hete az idegenbeli meccsen nem játszott.  

A BL-ben a kilencedik – utolsó előtti – csoportkör következik, s az Eger már most komoly lépést tehet afelé, hogy megszerezze hatosában a második helyet a görög Vuliagmeni mögött. A hevesi együttesnek minél több, de legalább négy góllal kell szerdán legyűrnie a Szpartak Volgográdot, hogy az esetleges egymás elleni összevetésben orosz riválisa elé kerüljön a végelszámolásnál, mivel vendégként, október elején 10-7-re alulmaradt. Ugyanakkor kisebb különbségű győzelem is elegendő lehet, ha kedvezően alakulnak majd az utolsó forduló eredményei. Az ezüstös helyezés azért fontos, mert a folytatásban az Eger egy csoportharmadikként záró, elvben tehát könnyebb ellenfelet kaphatna riválisnak a nyolcaddöntőben.

Ötösében a csoportelső Szeged a Nagyváradot fogadja ha nem is saját, de hazai pályán, Hódmezővásárhelyen annak tudatában, hogy nem engedhet meg semmilyen botlást magának. Éllovasként a csongrádi alakulatnak két pont az előnye a legutóbbi fordulóban őt legyőző belgrádi Partizannal szemben, s a romániai vendég elleni várt siker esetén tartani tudja a különbséget a szerb vetélytárssal szemben. Az Eger Nagyváradon 14-9-re nyert.

A program:
    Eurokupa, elődöntő, visszavágó:
Debreceni VSE-Radnicki Kragujevac (szerb) 18.30
    
    Bajnokok Ligája, 9. csoportforduló:
    A csoport:
ZF-Eger – Szpartak Volgográd (orosz) 19.00

A csoport állása: 1. Vuliagmeni (görög) 21 pont, 2. Szpartak Volgográd 21, 3. Eger 18, 4. Schuurman (holland) 6, 5. Hannover (német) 4, 6. Tbiliszi (grúz) 1

    D csoport:
A-HÍD Szeged VE – Nagyvárad (romániai) 18.00

A csoport állása: 1. Szeged 15 pont, 2. Partizan Beograd (szerb) 13, 3. Galatasaray (török) 10, 4. Nagyvárad 6, 5. Spandau 04 (német) 3