Bolt kedvéért eltörlik az adót a londoni versenyre

Bolt kedvéért eltörlik az adót a londoni versenyre

Usain BoltA londoni atlétikai Gyémánt Liga-viadal szervezőinek sikerült elérniük, hogy a tengerentúli versenyzők adómentesen szerepelhessenek náluk, így többek között Usain Bolt szereplésére is sokkal nagyobb az esély, mint eddig.

A jamaicaiak hatszoros olimpiai bajnok sprintere – aki a londoni játékokon is három számban győzött – 2009 óta nem indult a brit főváros GYL-viadalán, mert a helyi szabályok kimondják, a tengerentúli atlétáknak nem csupán a szereplésért járó pénzdíjukból kell adózniuk, hanem a teljes bevételük, így a szponzori pénzük után is.

Az adómentességről szóló döntést George Osborne pénzügyminiszter jelentette be a Daily Telegraph-nak adott interjújában, melyben elmondta, hog a kormányzat számára fontos az olimpiai eszme őrzése, s elsősorban ezért tett most kivételt.

Bolt menedzsere örömmel fogadta a hírt, igaz, nem ígérte meg, hogy a jamaicai sztársportoló rajthoz áll majd a július 26-27-én sorra kerülő versenyen.

“Azt hiszem, két héttel a moszkvai világbajnokság előtt rendezik meg a viadalt, márpedig ez elég késői időpont. Persze Londonról van szó, az Olimpiai Stadionról, s ez kétségtelenül nagyon csábító Usain számára” – mondta Ricky Simms.