"Sok helyen ez az egyetlen lehetőség a fiatalok számára"

"Sok helyen ez az egyetlen lehetőség a fiatalok számára"

BirkózásA Nemzetközi Birkózó Szövetséget (FILA) lesújtotta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága kedden a birkózás kivételét javasolta az olimpia műsorából 2020-tól, ugyanakkor eltökélt szándéka, hogy a vb májusi üléséig meggyőzi a testületet a döntés megváltoztatásáról.

A FILA keddi közleményében hangsúlyozta, a szövetség mindent meg fog tenni azért, hogy meggyőzze igazáról a vb, illetve a NOB valamennyi tagját. Az ajánlást tévútnak nevezte, s hangsúlyozta, a sportág az ókori és az újkori játékoknak is része volt a kezdetektől.

“A birkózást 180 országban űzik, ráadásul sok helyen ez a nemzeti sportág, s az egyetlen lehetőség a fiatalok számára az olimpiai részvételhez” – fogalmazott a szövetség.

A FILA vezetősége hétvégén a thaiföldi Phuketben tartja soros ülését, s azon már arra koncentrálnak a tagok, hogy a lehető legjobb prezentációt tudják bemutatni a NOB vb májusi ülésén. Ezen a testület arról határoz, hogy a birkózás, illetve a hét új jelentkező sportág – a vusu sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball – közül melyiket javasolja az ötkarikás programba beemelésre.

A birkózás mindössze egyszer, az 1900-as ötkarikás játékokon nem szerepelt. A sportág az aranyérmek számát tekintve (19) a negyedik legeredményesebb Magyarországon. Az első győzelmet 1908-ban Weisz Richárd szerezte meg Londonban. Azóta olyan kitűnő utódok csatlakoztak hozzá, mint Polyák Imre, Kozma István, Hegedűs Csaba, Növényi Norbert, Kocsis Ferenc, Sike András, Farkas Péter vagy Repka Attila. Legutóbb, Athénban Majoros István jutott fel a csúcsra. A tavalyi, londoni játékokon három érmet, egy ezüstöt és két bronzot nyertek a magyarok. Hegedűs Csabát, a magyar szövetség elnökét, a FILA vezetőségének tagját külföldi elfoglaltságai miatt az MTI-nek nem sikerült elérnie.

Kapcsolódó cikkek