Esélyesek a magyarok

Esélyesek a magyarok

Rekordrészvétellel rendezik meg Budapesten a karate Európa-bajnokságot, amelynek a káposztásmegyeri Jégpalota ad otthont csütörtöktől vasárnapig.

A kontinensviadalra 45 országból hétszáznál is több versenyzőt neveztek – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón, ahol azt is bejelentették, hogy Magyarországot 22-en képviselik a 48. sportági Eb-n. 

Mészáros János, a hazai sportági szövetség elnöke elmondta, hogy a szakvezetés reményei szerint két-három érem maradhat itthon. A magyar karatés társadalom abban is bízik, hogy a sportág hosszú várakozás után az idén – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szavazásán – végre bekerül az ötkarikás programba. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára kitért rá, hogy a kormány 38 millió forinttal támogatja az Eb-t.