„A Győr tanul a múltbeli hibáiból”

„A Győr tanul a múltbeli hibáiból”

kézi

A szerb-montenegrói átlövő az európai szövetség (EHF) honlapjának elmondta, az első meccsen – amelyet 24-21-re nyert idegenben az ETO – a fordulópontot Jovanka Radicevic gyorsan szerzett négy indításgólja jelentette, és attól kezdve a lefújásig biztosan őrizte vezetését a magyar együttes.

Szerinte a Győr az egész szezonban kiegyensúlyozott, magas szintű teljesítményt nyújt, ugyanakkor a Larviknak voltak hullámvölgyei is. Úgy véli, hogy a skandináv csapat tud jobban, okosabban játszani, mint ahogy tette az első felvonáson, és talán meg tudja akadályozni a hazaiak gyors kontráit, ám a Győr nyugodtan állhat fel, és várhat a megfelelő pillanatra, amikor megroppanthatja riválisát.

“Biztos vagyok abban, hogy a győriek nem követik el még egyszer azokat a hibákat, amelyeket a Valcea elleni elődöntőben. Az jó lecke volt számukra, és most végig maximálisan koncentrálnak. A románok ellen ugyanakkor érezhető volt, hogy a magyar csapat nem adja fel, és képes volt ledolgozni a hátrányát” – tette hozzá Popovic, aki a dán Slagelsével 2004-ben, 2005-ben, 2007-ben, a Viborggal 2009-ben és 2010-ben, míg 2012-ben a Buducsnoszt Podgoricával nyert BL-t. Tavaly és 2009-ben éppen a Győr elleni finálé után emelhette magasra a trófeát.

Az EHF külön BL-statisztikát jelentetett meg a visszavágó előtt. Ebből kiderül, hogy a csoportkörtől kezdődően 77 mérkőzést játszottak a csapatok, 41-szer hazai, 35-ször vendégsiker született, és egyetlen összecsapás zárult döntetlennel. Érdekesség, hogy a négy elődöntőben és a finálé első felvonásán kivétel nélkül a vendégek diadalmaskodtak.

A Győr 14 győzelemmel és egy vereséggel áll a mostani szezonban, gólkülönbsége 412-324. A Larvik 9-szer nyert, ötször kikapott – ebből háromszor az ETO-tól és egyszer az FTC-Rail Cargo Hungariától -, gólkülönbsége 413-356.

A BL gólkirálynője minden bizonnyal a ferencvárosi Tomori Zsuzsanna lesz 95 találattal. Pillanatnyilag Katarina Bulatovic (Valcea, 90) és Milena Knezevic (Podgorica, 86) áll a második és harmadik helyen. A még versenyben lévő Görbicz Anita és Linn-Kristin Riegelhuth Koren 75-75 góllal holtversenyben a negyedik.
Veszprém most negyedszer házigazdája BL (BEK) döntőnek: 2002-ben férfi, 2009-ben és tavaly női finálénak adott otthont a város. A győriek norvég világsztár beállósa, Heidi Löke sorozatban harmadszor vív finálét: 2011-ben a Larvikkal nyert, tavaly az ETO-val kikapott a végső szakaszban.

Eddig hatszor fordult elő, hogy az első meccsen nyertes csapat végül nem nyert a legrangosabb kupában, ebből a Győr kétszer (2009, 2012), az FTC egyszer (2002). A női finálék történetében oda-visszavágón a legnagyobb különbség kilenc találat volt (1998 és 2005), míg a legkisebb a tavalyi, amikor az ETO idegenben lőtt kevesebb gól miatt maradt alul a Podgoricával szemben. A szombati visszavágó 15.15 órakor kezdődik a Veszprém Arénában, és az M1, valamint a DIGI Sport is élőben közvetíti.

Kapcsolódó cikkek