Egy csoportban a németekkel

Egy csoportban a németekkel

A házigazda magyar válogatott a német, az osztrák, a norvég, a venezuelai és a gaboni csapattal került egy csoportba a Budaörsön és Érden augusztusban sorra kerülő U19-es férfi kézilabda-világbajnokságon.

Kovács Péter, a magyar korosztályos válogatott szakvezetője a csütörtöki, budaörsi sorsolás után a szövetség (MKSZ) honlapjának elmondta, szeretné, ha megnyernék a csoportot, mert akkor elkerülnék a spanyol, a horvát vagy a francia csapatot a nyolcaddöntőben.

“Azt mondtam a játékosoknak, hogy hazai pályán nyerjük meg a világbajnokságot! Remélem, ezt a célt magukévá tették. Nagy súlyt azonban nem szeretnénk a csapatra tenni” – fogalmazott Kovács Péter. Hozzátette, a legfontosabb, hogy küzdelmes, jó meccseket játszhassanak, és a jelenlegi U19-es csapat tagjai közül később mind többen a felnőttválogatott értékes játékosaivá váljanak.

Vetési Iván, az MKSZ elnöke, az augusztus 10. és 23. között rendezendő vb szervező bizottságának vezetője kiemelte, nem csupán jól szeretnék megrendezni az U19-es vb-t, hanem az is a vágyuk, hogy Kovács Péter csapata ott legyen a legjobbak között.

Simicskó István sportért felelős államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány kiemelten támogatja a Magyarországon sorra kerülő világversenyek rendezését, így ennek a tornának a sikeres lebonyolításához is hozzájárul 50 millió forinttal.

Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere hangsúlyozta, büszke rá, hogy a dinamikusan fejlődő város adhat otthont a vb sok mérkőzésének, és a helyi önkormányzat 15 millió forinttal támogatja a torna megrendezését.

A csoportokból az első négy helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe, az ötödikek és hatodikak pedig a 17-24. helyért folytathatják. A csapatok a 3.-tól a 24.-ig valamennyi helyezésért lejátsszák a mérkőzéseket az augusztus 23-i döntő előtt.

A csoportbeosztás:
A csoport: Dánia, Egyiptom, Fehéroroszország, Japán, Szerbia, Chile
B csoport: Svédország, Szlovénia, Katar, Tunézia, Koreai Köztársaság, Románia
C csoport: Spanyolország, Horvátország, Argentína, Brazília, Angola, Franciaország
D csoport: Németország, Ausztria, MAGYARORSZÁG, Norvégia, Venezuela, Gabon