Hosszú Katinka világbajnok

Hosszú Katinka világbajnoki aranyérmet szerzett, fotó: Kovács Anikó/MTIHosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen hétfőn a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek második napján, megszerezve ezzel az első magyar érmet. Jakabos Zsuzsanna a hatodik helyen zárta a finálét.

A 24 éves Hosszú végig magabiztosan versenyzett, és hatalmas fölénnyel, 2:07.92 perces idővel diadalmaskodott, Jakabos 2:10.95 perccel csapott célba. Hosszú Katinka, aki tavaly a debreceni Európa-bajnokságon is aranyérmes volt ebben a számban, már a pillangót követően nagy előnyre tett szert, ekkor még világcsúcs-részidőn belül is volt, a hát után már közel egy másodperces előnnyel fordulhatott, és a mellúszás alatt sem tudták megszorongatni. Gyorson már másfél testhosszal haladt a mezőny előtt, így győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Jakabos Zsuzsanna sokáig harcban volt a dobogóért, a végére azonban elfáradt. A szám címvédője és olimpiai bajnoka, a kínai Je Si-ven csak negyedik lett. 

“Nagyon örülök neki, hogy sikerült visszakerülnöm a csúcsra, rengeteget dolgoztam és tanultam ebben a négy évben, ezt a címet jobban tudom értékelni, mint a 2009-est – nyilatkozott az MTI-nek Hosszú, aki négy éve az olasz fővárosban 400 vegyesen diadalmaskodott. A tavalyi olimpiai negyedik hely után nagyon jó érzés nyerni. Még négy számom van a vb-n, remélem ezekben is közel kerülök a legjobb időmhöz.” “Életem harmadik legjobbját úsztam, így nagyon örülök, mert ez jó vb-kezdet. Jobban éreztem magam, mint délelőtt, és most nagyon várom a 200 pillangót. A döntőben nem izgultam, tartalékom sem maradt, teljesen kiúsztam magam” – mondta az MTI-nek Jakabos. Hosszú Katinka a magyar úszósport 21. világbajnoki címét szerezte, az aranyérmet a nemzetközi szövetség (FINA) alelnökének múlt pénteken megválasztott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke adta át neki.

Eredmények:

nők, 200 m vegyes,
világbajnok: HOSSZÚ KATINKA 2:07.92 perc
2. Alicia Coutts (Ausztrália) 2:09.39
3. Mirela Belmonte Garcia (Spanyolország) 2:09.45
…6. JAKABOS ZSUZSANNA 2:10.95