Cseh László ezüstérmes 100 méter pillangón

Cseh László ezüstérmes 100 méter pillangón

Cseh László

Fotó: Kovács Anikó

Ezüstérmet nyert Cseh László 100 méteres pillangóúszásban a barcelonai vizes világbajnokság szombati versenynapján.

A nyolcas döntő magyar résztvevője az ötödik legjobb idővel, 51.61 másodperces országos csúccsal lépett tovább a péntek esti elődöntőből, de már akkor sem volt jelentős a hátránya a legjobbakkal szemben, pedig nagyon rosszul rajtolt.

A fináléban is az utolsó helyen tempózott a start után, de a fordulóhoz már hatodikként ért, a második ötven méteren pedig nagyszerű hajrát mutatott be, s remek benyúlással, 51.45-ös új egyéni rekorddal végzett a második helyen.

“Ez egy nagyon értékes, nagyon jó eredmény, és igazán szerencsésnek vallhatom magam – mondta Cseh László a döntőt követően. – Mégpedig azért, mert ilyen rövid távon, ennyire sűrű mezőnyben bárki nyerhet, de lehet utolsó is, éppen emiatt én magamat előtte az 1-8. helyre bármelyikére vártam, bármi belefért. Hogy végül összejött ez az ezüstérem, ráadásul országos csúccsal, annak tudom be, hogy a munka bennem van, csak olykor versenyzési problémáim vannak, amint azt a 200 vegyes is mutatta. Most azért valami visszajött, annak pedig különösen örülök, hogy egy olyan számban sikerült másodiknak lennem, amelyben alig versenyzek, ennél fogva nem is féltem tőle…”

Győzött a dél-afrikai Chad Le Clos 51.06-tal. A harmadik helyezett lengyel Konrad Czerniakot Cseh – aki az elmúlt évtizedben minden világversenyén nyert legalább egy érmet – egyetlen századmásodperccel előzte meg, de a nyolcadik helyezett is csak 20 századra volt tőle.
    Eredmény (a vb honlapjáról) férfiak:
    100 m pillangó, világbajnok:
    —————————–
   Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 51.06 mp
2. CSEH LÁSZLÓ 51.45
3. Konrad Czerniak (Lengyelország) 51.46