Kaszparov megpályázza a FIDE elnöki székét

Kaszparov megpályázza a FIDE elnöki székét

Garri KaszparovGarri Kaszparov

Garri Kaszparov bejelentette vasárnap Budapesten, hogy megpályázza a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöki tisztét.

A sportág korábbi világbajnoka ezt a Művészetek Palotájában, a VII. Aquaprofit-Polgár Nemzetközi Sakkfesztiválon tartott sajtótájékoztatón közölte. A Budapesten először járó Kaszparov elmondta, hogy a játék már nem hiányzik neki, amióta 2005-ben visszavonult, de a sakk történéseit továbbra is követi. “Ha valamit abbahagyunk, akkor csak előre kell nézni, és új kihívásokat, más izgalmakat kell keresni. A célom most az, hogy a sakkozást olyan szintre emeljem, hogy az elkövetkező generációknak is sokat jelentsen, ezért a közelgő választás alkalmával meg kívánom pályázni a FIDE elnöki posztját” – fogalmazott a sakkfesztivál díszvendége. Minden idők legfiatalabb férfi világbajnoka bevallotta: zavarja, hogy megdöntötték 13 éven át fenntartott Élő-pontszám rekordját, de büszke arra, hogy ez éppen a tanítványának, a norvég Magnus Carlsennek sikerült, akit fantasztikus sakkozónak nevezett. Az esemény keretében megemlékeztek arról is, hogy a magyar női válogatott 25 évvel ezelőtt, a szovjet hegemóniát megtörve megnyerte a sakkolimpiát Szalonikiben. A négy csapattag – Polgár Zsuzsa, Zsófia és Judit, valamint Mádl Ildikó -, valamint Tompa János szövetségi kapitány emlékplakettet vett át Seszták Miklóstól, a Magyar Sakk Szövetség elnökétől, majd egy tortát is felvágtak az évforduló kapcsán. Kaszparov – akinek hétéves lánya is sakkozik – elárulta, a Polgár nővérekkel éppen a szaloniki olimpián találkozott először személyesen, s játékukat látva már akkor tudta, hogy új korszak köszönt be a női sakkban. Annyira szimpatizált velük, hogy bár ő akkor a szovjet csapatot erősítette, bevallása szerint mégis adott instrukciókat a magyar csapatnak.  A VII. Aquaprofit-Polgár Nemzetközi Sakkfesztivál sokféle programot kínált az érdeklődőknek, s a gyerekversenyek díjkiosztóján maga Kaszparov is részt vett. A program végén a díszvendég egy előadást is tartott, s idén sem maradhatott el a Polgár nővérek 100 táblás szimultánja, amelyen közéleti személyek, művészek, tudósok, üzletemberek, politikusok, sakkrajongók és gyerekek mérkőzhettek meg a sportág történetének leghíresebb testvértriójával.