Imre Géza folytatja pályafutását a riói olimpiáig

Imre Géza folytatja pályafutását a riói olimpiáig

Az augusztusi, budapesti vb-t követően, a csapataranyérem megszerzése után az együttes 38 éves korelnöke úgy nyilatkozott a további sportpályafutását firtató kérdésre, hogy aludnia kell még néhányat, mielőtt határozna. A vívószövetség csütörtöki tájékoztatása szerint mostanra eldöntötte: folytatja pályafutását a szűk három év múlva sorra kerülő nyári játékokig.

“Nagyon nehéz napokat éltem át az elmúlt szezonban. Sokszor éreztem azt, amit korábban nem: fájtak a versenyek, fizikailag és lelkileg egyaránt – idézte a többek között olimpiai ezüst- és bronzérmes, csapatban háromszoros világbajnok Imrét a szövetség honlapja. – Talán huszonöt év után ez érthető is. Ugyanakkor a budapesti világbajnokság felejthetetlen hangulata, a nagyszerű közösségünk és az aranyérem mindezt, ha nem is feledtette, de elnyomta. Csodálatos, visszaadhatatlan élményt nyújtott, és megadta azt a hitet, hogy van esélyem a fiúkkal olimpiai aranyérmet nyerni!”

Ugyanakkor éppen az eredményes riói szereplés érdekében a 2013/14-es szezont kicsit másként képzeli el.
“Ebben a korban már több pihenésre, hosszabb regenerálódásra van szükség testben és fejben egyaránt. Az biztos, hogy idén csak a decemberi országos bajnokságon lépek pástra, januártól meg majd meglátjuk. Ezt egyeztettem mesteremmel Dancsházy-Nagy Tamással, Udvarhelyi Gábor válogatott keretedzővel és Csampa Zsolt elnökkel is. Tudom, ez azzal járhat, hogy a jövő évi világversenyeken kérdésessé válik a részvételem. De úgy érzem, a mostani aktív pihenő szükséges számomra ahhoz, hogy az előttem álló olimpiai ciklus legfontosabb időszakában legyek a legjobb formában.” – mondta Imre Géza.