Nemcsak az idő, a hó is kifogástalan

Nemcsak az idő, a hó is kifogástalan

MTI fotó: Illyés TiborAz időjárás nem éppen téli olimpiákra jellemző Szocsiban, ugyanis kedden a városban plusz tíz, de a hegyekben is plusz öt Celsius-fok, ennek ellenére a hó minőségére nincs panaszuk a magyar versenyzőknek.

“Gyönyörű, tiszta idő van, abszolút ideális a versenyzéshez. Reméljük, ilyen marad a későbbiekben is” – mondta a mind az öt alpesi számban induló Berecz Anna.

A műlesiklásban és óriás-műlesiklásban rajthoz álló 21 éves Farkas Norbert arról mesélt, hogy megérkezésükkor nagyon szürke, ködös idő volt. Szocsiban szakadt az eső, míg a hegyekben a hó, utóbbiból több mint tíz centi hullott, de azóta minden nap kifejezetten kellemes az időjárás. Elmondása szerint az az ideális, amikor az ágyúzott és a természetes hó keveredik, mert az égből érkező fehér csapadék túl puha a versenyzők számára, míg a műhó túl kemény. A jelenlegi helyzetet ideálisnak nevezte.

Azt Berecz is hozzátette a hó minőségéhez, hogy meglepően jó, lényegesen rosszabbra számított, s épp ezért vágyakozva nézi a még használton kívüli versenypályát, mert “a felvonóból olyan bársonyosnak tűnik rajta a hó”.