Újabb éremmel gazdagodott az olimpiai bajnok

Újabb éremmel gazdagodott az olimpiai bajnok

Az ezüstérmes Szilágyi Áron, a győztes dél-koreai Kim Dzsung Hvan és a harmadik helyen végzett olasz Diego Occhiuzzi és Luigi Samele (b-j) a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti férfi kard Grand Prix eredményhirdetésén a WestEnd bevásárlóközpont Millennium udvarában 2014. március 9-én, fotó: Beliczay László/MTISzilágyi Áron ezüstérmet nyert a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-n.

Már a vasárnapi rajt előtt biztos volt, hogy a 64 közé került öt hazai vívóból az első fordulón egyvalaki nem jut túl, mivel rögtön összekerült Gáll Csaba és Szilágyi Áron. A magyar-magyar párharcot a londoni olimpia aranyérmese, Szilágyi magabiztosan nyerte. Szatmári András bravúros győzelmet aratott a 2009-ben világbajnok, 2010-ben és 2011-ben vb-második német Nicholas Limbach ellen, míg Decsi Tamás a csapatban kétszeres olimpiai bajnok francia Julien Pillet, Gémesi Csanád pedig az olasz Riccardo Nuccio legyőzésével jutott a 32 közé.
    
A következő asszóknál feleződött a hazai vívók mezőnye. Decsi nem bírt az olasz Luigi Samelével, Szatmárit pedig a francia Nicolas Rousset ütötte el a továbbjutástól. Szilágyi és Gémesi ugyanakkor könnyedén lépett a 16 közé, ahol már az volt a tét, hogy a MOM Sportközpont után a nyolcas döntőnek otthont adó WestEnd Millennium Udvarban is pástra léphetnek-e a vívók. Gémesi nagyot küzdött a londoni olimpia ezüstérmesével, Diego Occhiuzzival, de fejet kellett hajtania az olasz tudása előtt. Szilágyi Áron 3-1-es vezetéssel kezdte a Von Vu Jong elleni asszóját, majd a dél-koreai átvette az irányítást, és az ő 8-5-ös előnyénél következett az egyperces szünet. A folytatásban 9-7-re, majd 10-8-ra vezetett Von, ám Szilágyinak sikerült egyenlítenie 10-10-re. Innentől egy darabig a dél-koreai adta az első tust, a magyar kardozó pedig egyenlített, 13-13 után azonban már csak Szilágyi talált, így ő jutott nyolcas döntőbe. A “költözés” után a negyeddöntőben az olasz Enrico Berre volt az ellenfele, akitől a tavalyi Eb-n kikapott, de akit a közelmúltban, a padovai világkupán megvert. Berre 3-0-ra elhúzott, majd Szilágyi 5-5-nél egyenlített, s már az ő 8-6-os vezetésével vonultak pihenőre a felek. Szilágyi innen kezdve sokáig vezetett, ám 14-13 után az olasz egyenlített. A győztes tust azonban a magyar kardozónak sikerült bevinnie.

Az elődöntőben egy másik olasz, Luigi Samele is előnybe került vele szemben, ám itt végül fölényesen nyert Szilágyi.
    
A fináléban jó darabig együtt haladt Kim Jung Hvannal, többnyire ő vezetett, aztán 13-10-nél már egészen közel állt a végső győzelemhez, ám a csapatban a londoni játékokon aranyérmes dél-koreai nem adta fel, 14-13-ra fordított, majd az utolsó tust is beadta.
    
“Két éve is ezüstérmes voltam ezen a versenyen, tavaly bronzot nyertem, örülök, hogy harmadik éve dobogóra állhatok” – mondta Szilágyi a döntő után, hozzátéve: bosszantja ugyanakkor, hogy 13-10-ről kikapott, mert úgy érezte, meg lehet nyerni ezt az asszót. “Érdekes volt ebben a környezetben vívni, fantasztikus hangulatot teremtettek a nézők, akik még az emeletről is minket figyeltek” – tette hozzá.
    
“Összességében biztató, ahogy vívtak a fiúk, különösen az örvendetes, hogy nagy csatákra is képesek voltak” – értékelt Somlai Béla, a férfi kard szakág vezetőedzője, aki kiemelte, hogy Szatmári bátor, meggyőző vívással győzte le Limbachot. Mint fogalmazott: “az ilyen értékes győzelmek építik a vívókat”.
    
A döntő előtt Csampa Zsolt szövetségi elnök, illetve két korábbi kiváló kardvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Szabó Bence, a sportállamtitkárság képviseletében pedig Nébald György köszöntötte a versenyzői pályafutását befejező Nemcsik Zsoltot, aki egyéniben olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, míg csapatban világbajnok is volt. A vk-viadalon 128 vívó, köztük 12 magyar indult.

Eredmények:
    
a 64 között:
Gémesi Csanád-Riccardo Nuccio (olasz) 15-5
Szatmári András-Nicolas Limbach (német) 15-12
Decsi Tamás-Julien Pillet (francia) 15-14
Szilágyi Áron-Gáll Csaba 15-11
    
a 32 között:
Gémesi-Luigi Miracco (olasz) 15-12
Szilágyi-Dmitro Pundik (ukrán) 15-6
Nicolas Rousset (francia)-Szatmári 15-13
Luigi Samele-Decsi 15-11
    
a 16 között:
Szilágyi-Von Vu Jong (koreai) 15-13
Diego Occhiuzzi (olasz)-Gémesi 15-11

negyeddöntő:
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Tiberiu Dolniceanu (román) 15-12
Occhiuzzi-Venjamin Resetnyikov (orosz) 15-5
Samele-Rousset 15-13
Szilágyi-Enrico Berre (olasz) 15-14

elődöntő:
Kim-Occhiuzzi 15-4
Szilágyi-Samele 15-7

döntő:
Kim-Szilágyi 15-13

A végeredmény: 1. Kim Jung Hvan, 2. Szilágyi Áron, 3. Diego Occhiuzzi és Luigi Samele, …10. Gémesi Csanád, …23. Decsi Tamás, …31. Szatmári András, …63. Gáll Csaba, …67. Ravasz Etele, …69. Puy Sebestyén, …74. Gémesi Bence, …83. Singer Martin, …87. Kossuth Bálint, …88. Nagy Zsolt, …91. Nagy Pál