Visszavonul a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István

Visszavonul a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István

Gergely IstvánGergely István

A bajnoki rájátszás zárultával befejezi pályafutását a RacioNet-Honvéd vízilabdacsapatának kétszeres olimpiai bajnok kapusa, Gergely István.

A játékos – aki 2004-ben és 2008-ban nyert az ötkarikás játékokon – a vlv.hu szaklapnak nyilatkozva pénteken elmondta, már régebben döntött erről, de a végső lökést az adta, hogy azok a dolgok, amelyekkel a játék mellett foglalkozik, egyre jobban szaporodnak és egyre jobban is érdeklik. “Kapusként, vízilabdázóként már nincs nagyon perspektívám, válogatott nem leszek, jobban nem fogok tudni védeni, többet nem fogok akarni vagy tudni edzeni, úgyhogy hosszú távon nincs túl sok értelme, hogy sok időt töltsek el a vízben, mint kapus. Ezt az energiát, amit a védésbe és az edzésekbe fektettem eddig, inkább már a sportvezetői munkára meg a tanulásra fordítom.” – fogalmazott a 37 éves sportember, aki az utóbbi időben a válogatott kapusedzőjeként is tevékenykedik. Hozzátette, hosszú időt játszott szlovák, majd magyar válogatottként, vízilabdázott külföldön is, nyelveket tanult, rengeteg embert, szakembert ismerhetett meg, úgyhogy sok szempontból is sikeresnek nevezheti most lezáruló pályafutását.