Relikviákat fogadott örökbe a MOB

Relikviákat fogadott örökbe a MOB

A Magyar Olimpiai Bizottság sajtótájékoztató keretében "fogadta örökbe" a MOB 2014-es fair play díjas Hungarikon-gyűjtemény két legújabb darabját.

A három évre, 2016. december 31-ig szóló támogatói együttműködés célja az olimpiai bajnokok már elkészült hungarikonjainak állagmegóvása, illetve újabb műtárgyak készíttetése.

A kedden örökbefogadott alkotások – Németh Pál Magyar Vándor című bronzszobra és Yengibarian Mamikon Aranylány, ezüst tőrhegy című ezüstszobra – Magyar Zoltán, a lovon kétszeres olimpiai bajnok tornász kápáinak, illetve Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai aranyérmes vívó 1964-es ötkarikás tőrének felhasználásával készültek.

Az eseményen megjelent Rejtő Ildikó elmondta, hogy annak idején öt-hat tőrt vitt magával egy-egy versenyre. A tokiói nyári játékok egyéni- és csapatversenyén használt tőrök egyikét adta át művészeti célra, a másikat megtartja magának, mivel azon a csapattársak aláírása is rajta van – tette hozzá. Úgy fogalmazott, hogy pályafutása során már mindent elért, ezúttal a tőrét is “elismerték”, így valóban teljes a kitüntetések köre.

Magyar Zoltán a lova kápájának felhasználásával készült alkotás láttán megjegyezte, hogy ez egy ősi tornaszer kápája, mert az egykor hajlítottból időközben majdnem szögletes lett. Beszélt arról is, hogy a lólengés megreformálásában edzőjének, Vígh Lászlónak nagy szerepe van, az általa kitalált elemek maradandóak, ma sincs gyakorlat nélkülük.

A hungarikonok ötletgazdája és tulajdonosa, Kárpáti Tamás az MTI-nek elmondta, hogy a Hungarikon-gyűjteményben híres magyar művészek, tudósok és sportolók – köztük húsz olimpiai bajnok – emblematikus tárgyaiból kortárs művészek által készített alkotások találhatók. A 2014-ben fair play díjjal kitüntetett kollekciót bemutatták több hazai és külföldi múzeumban, valamint meghívást kapott a 2015-ös milánói világkiállításra is.