Megnyitották a kontinensviadalt

Megnyitották a kontinensviadalt

Rekordnagyságú mezőny, 23 ország 120 versenyzője áll rajthoz a székesfehérvári Bericap öttusa Európa-bajnokságon, amelynek megnyitójára szerdán került sor a városközpontban.

Simóka Bea, az Európai Öttusa Szövetség elnökségi tagja, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy világszínvonalú rendezés várja minden idők legnépesebb Eb-jének résztvevőit a következő hat napban. Réczei Géza, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke szerint egy színvonalas verseny megrendezéséhez kellett méltó helyszínt találniuk, s véleménye szerint Székesfehérvár fantasztikusan felkészült a verseny fogadására. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, a város büszke lehet történelmére és sportéletére, utóbbinak pedig az egyik legfontosabb műhelye az öttusázóké.

A csütörtöktől jövő keddig zajló viadallal kapcsolatban Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány korábban elmondta: a női címvédő Földházi Zsófia betegség miatt hiányozni fog a mezőnyből, mint ahogy a férfi címvédő, Marosi Ádám is, aki néhány hete sérült meg. 
A férfiaknál így Demeter Bence, Tibolya Péter és Kasza Róbert indul a hagyományos egyéni és csapatversenyben, az egyéni induló Demeter Gergely lesz. A nőknél Kovács Sarolta, továbbá Alekszejev Tamara és Réti Kamilla alkotja a csapatot, míg az egyéni induló Slett Emese.