Szép eredmény Szász Emesétől

Egy tussal kapott ki a negyeddöntőben, ezzel az ötödik helyen végzett Szász Emese a női párbajtőrözők versenyében a kazanyi vívó-világbajnokságon.

Amint az várható volt kiélezett, fordulatos és izgalmas asszót vívott az éremért az egyéniben olimpiai és világbajnok Britta Heidemann-nal, de a németnek jött össze a párharc vége, így ő nyugtázhatta felszabadult kiáltással az elődöntőbe jutást. Az eddig egyéniben két vb-bronzzal és egy vb-ezüsttel rendelkező Szász Emese továbbra is szépen akciózott, míg ellenfele rendkívül mozgékony volt, ugrált, guggolt, előre, hátra, oldalra mozgott, pengét ütött, minden csinált, hogy elbizonytalanítsa a magyar párbajtőrözőt. Ennek ellenére együtt haladtak végig, sőt 13-11-nél Szász volt kedvezőbb helyzetben. Az előny azonban 14-14-nél elfogyott, az egyetlen tusra menő vívás pedig már lutri, az utolsó akciónál, még az alapidőn belül a német zöld lámája villant fel. Szász Emese csalódottan roskadt a pást szélére, miközben Heidemann hatalmas feszültség alól szabadult fel.

“Korábban kérdezték, ilyen esetben miért hagyom a hosszabbításra a döntést, most nem hagytam, most ez volt a baj – mondta a bemelegítőterem egy távoli sarkában keseregve. – Az 5-8. helyen még nem végeztem világbajnokságon, amikor idáig eljutottam, az érem is mindig összejött. Heidemann-nal nagyon régen nem vívtam, junior koromban sokszor megvert, azóta csapatversenyeken kerültünk össze, de azokon már egy adott helyzetben kellett befejezőként vívnunk, az teljesen más.” A magyarok érem nélkül fejezték be az egyéni versenyeket. Ez legutóbb 2011-ben, Cataniában fordult elő, akkor végül a férfi párbajtőrcsapat révén egy ezüst jött össze. Előzőleg a 2001-es, nimes-i világbajnokságon volt hasonló a forgatókönyv, de 13 éve aztán egy-egy arannyal, ezüsttel és bronzzal zártak a magyarok.

Eredmények:
    
a 64 között:
Szász Emese-Anfisza Pocskalova (ukrán) 15-12 
Révész Julianna-Ricarda Multerer (német) 15-8
Budai Dorina-Szara Beszbesz (tunéziai) 15-8
Sophie Haarlem (svéd)-Tóth Hajnalka 15-8

a 32 között:
Szász-Haarlem 15-2
Ana Maria Branza (román)-Révész 15-11
Irina Embrich (észt)-Budai 15-9

a 16 között:
Szász-Dzsoan Fejbi Bezsura (ukrán) 15-9
    
negyeddöntő:
Rosella Fiamingo (olasz)-Embrich 15-13
Jana Semjakina (ukrán)-Kong Man Vaj (hongkongi) 9-8
Erika Kirpu (észt)-Csoj In Dzsong (dél-koreai) 15-12
Britta Heidemann (német)-Szász 15-14