Hárommillió a tét

Strandröplabda

Az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: a főtáblás mérkőzéseket szombaton a Kispesti Uszoda napozókertjében, az elődöntőket, a bronzmérkőzéseket és a finálékat vasárnap a Margitszigeti Atlétikai Centrumban játszák. A viadalra az idei négy mesterversenyen legtöbb pontot gyűjtő 15-15 férfi és női páros szerzett indulási jogot, tizenhatodikként pedig a múlt hétvégi U18-as bajnokság győztesei csatlakozhattak a mezőnyhöz. A kvalifikációban száz férfi és hetven női kettős indult.

Érdekesség, hogy a nők mezőnyében két hazai legendás jégkorongozó, Ancsin János és Ancsin László gyermekei is ott lesznek, előbbié, Ancsin Kitti a verseny egyik legnagyobb esélyese, aki a korábbi bajnok Józsa Zsuzsannával két mesterversenyen is győzött. Buday Balázs, a strandröplabdázók szakmai referense – aki maga is indul a viadalon – többek között a mesterdöntőn mutatott játék alapján jelöli ki a 2016-os riói olimpiára is kvalifikáló Kontinentális Kupa selejtezőjének második fordulójában induló magyar válogatottat.  Poór Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke megjegyezte, hosszútávú cél, hogy tudjanak versenyzőket küldeni a 2020-as tokiói olimpiára.

A kétnapos, ingyenesen megtekinthető bajnokság összdíjazása 3 millió forint, amelyet a legjobb nyolc közé jutó párosok között osztanak szét. Az elődöntők vasárnap 10 és 11 órakor kezdődnek, ezt követően amatőrbajnokságot rendeznek, majd a délutáni program 16.30 órakor a férfi bronzmérkőzéssel rajtol. 18 órakor a nők játszanak a harmadik helyért, a hölgyek fináléja 19.45-kor, a férfiaké pedig 20.45-kor kezdődik.