Nyakunkon az első két mérkőzés

Nyakunkon az első két mérkőzés

Szombaton és vasárnap az Óbudai Baseball Arénában játsszák az idei magyar baseball bajnokság döntős párharcának első két mérkőzését, amelyeknek során a címvédő Óbuda Warriors ellenfele a Szentendre Sleepwalkers lesz.

A házigazda egyesület tájékoztatása szerint szombaton 13.00, vasárnap pedig 12.00 órakor kezdődnek a meccsek. Az eseményre a belépés ingyenes, a közönséget a mérkőzések alatt folyamatosan tájékoztatják majd a szabályokról. Külön érdekesség, hogy mind az Óbudában, mind a Szentendrében egy-egy amerikai dobójátékos is pályára lép, így a szervezők abban bíznak, hogy a nézők izgalmas mérkőzést és jó játékot látnak majd az első, nemzetközi szabványoknak is megfelelő budapesti baseball-pályán, amelyet tavaly szeptemberben mutattak be. A döntő az egyik csapat harmadik sikeréig tart majd.