Már magától lélegzik Jules Bianchi

Már magától lélegzik Jules Bianchi

Jules BianchiEszméletlen állapotban vitték kórházba és megműtik a francia Jules Bianchit, aki súlyos balesetet szenvedett vasárnap a Forma-1-es világbajnokság Japán Nagydíján.

“A pilóta nem volt eszméleténél, amikor rohamkocsival kórházba szállították. A mentőhelikopter nem szállhatott fel a rossz időjárási körülmények miatt” – mondta Matteo Bonciani, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) sajtófőnöke. A FIA később közleményben jelezte, hogy a CT-vizsgálat súlyos fejsérülést mutatott ki, így megműtik a 25 éves pilótát, aki az operáció után az intenzív osztályra kerül. A francia L’Equipe vasárnap este azt közölte, hogy Bianchi az első műtétnek köszönhetően nem szorul már lélegeztetőgépre, és ismét magától lélegzik.

A futam 40. körében Adrian Sutil, majd egy körrel később Bianchi is balesetet szenvedett ugyanabban a kanyarban, az első jelentések szerint utóbbi éppen a Sutil Sauberjét kiemelő daru alá csúszott. A baleset miatt a 47. körben piros zászlóval félbeszakították a versenyt. 
“Aquaplaning miatt csúsztam ki” – mondta Sutil, aki szerint ugyanez történhetett Bianchival is. Az aquaplaning akkor fordul elő, amikor az abroncsok nem tudják kiszorítani a pályán lévő vizet maguk alól, így elvesztik érintkezésüket az aszfalttal, és az autó kormányozhatatlanná válik. A futamot a Mercedes összetett pontversenyben vezető brit pilótája, Lewis Hamilton nyerte.