Tizennégy pontot gyűjtött a magyar súlyemelő

Tizennégy pontot gyűjtött a magyar súlyemelő

Soóky Gergely a teljes rangsorban a 12. lett a súlyemelők kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokságán a 62 kilogrammosok mezőnyében, és a vasárnap az összetettben produkált 272 kilogrammos eredményével megszerezte a magyar csapatnak a 2016-os ötkarikás játékokon való részvétel szempontjából  fontos első pontjait.

Az idei kvalifikációs vb mellett még a következő évi világbajnokságon lehet a csapatoknak pontokat szerezniük, ezek aztán összeadódnak, az ily módon kialakuló sorrend alapján a férfiaknál az első 24, a nőknél pedig az első 21 nemzet szerez különböző számú részvételi kvótát a 2016-os riói olimpiára.

Soóky most 14 pontot gyűjtött, messze felülmúlva a honi szakvezetés várakozását. Igaz, a B csoportban ötödikként végzett győri versenyző összességében 12. pozíciójához az is kellett, hogy az esti A csoportos vetélkedésben a legjobb tíz közül hárman is kiessenek szakításban, s így összetett eredmény nélkül maradjanak. A súlycsoport közvetlen elitjének versenyét az észak- koreaiak olimpiai és világbajnoka, Kim Un Guk nyerte a kétszeres ötkarikás és kétszeres világbajnoki bronzérmes indonéz Eko Yuli Irawan és a kínaiak 2009-es vb-aranyérmese, Ting Csien-csüng előtt.    

Eredmények, férfi 62 kg, világbajnok:
összetett:
Kim Un Guk (Koreai NDK) 325 kg (szakítás 150 kg, lökés 175 kg)
2. Eko Yuli Irawan (Indonézia) 316 (141, 175)
3. Ting Csien-csüng (Kína) 312 142, 170)
…12. SOÓKY GERGELY 272 (118, 154)

szakítás:
Kim 150 kg
2. Ting 142
3. Luis Javier Mosquera Lozano (Kolumbia) 141
…22. SOÓKY GERGELY 118

lökés:
Kim 175 kg
2. Irawan 175
3. Muhamad Hasbi (Indonézia) 171
…11. SOÓKY GERGELY 154

Azonos eredménynél a testsúly rangsorolt.