Bernek Péter aranya

Bernek PéterBernek Péter (archív)Bernek Péter 3:34.32 perces országos csúccsal aranyérmet nyert 400 méter gyorson az úszók dohai rövidpályás világbajnokságán pénteken.

Az eddig inkább hátúszásban jeleskedő, a Kőbánya SC-ből nemrég a BVSC-be átigazolt 22 éves versenyző már délelőtt az összesítésben első helyet érő időt úszott, és a délutáni döntőben még ezen is jelentősen tudott javítani. Eredménye, amely világbajnoki csúcs is, 3.02 másodperccel jobb a délelőtti magyar rekordnál. A döntőben 100 méterig a második helyen haladt, akkor az élre tört, majd egyre növelte előnyét, amelyből mintegy két testhossznyit megtartott a célig.

“Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a győzelemhez. A sikerben ugyanúgy benne van Turi György munkája, hiszen az év nagyobb részében még nála készültem, mint Nagy Petié a BVSC-ben – mindkettejüknek nagyon hálás vagyok” – nyilatkozott a honi sportági szövetség Facebook-oldalán Bernek, aki Berlinben, a nyári nagymedencés Eb-n, amikor a dobogóról is lemaradt 200 méter háton, sírásban tört ki.


“A padlón voltam – emlékezett vissza -, viszont annak úgy kellett történnie, hogy végül meghozzam a döntést a váltásról. Ahhoz, hogy ez így sikerüljön, kellett a környezetváltás. Bár elismerem, szeptemberben még magam sem gondoltam, hogy decemberben már világbajnok leszek 400 gyorson.” 
Bernek úgy vélte, hogy vetélytársai eddig nyilván nem vették komolyan.

“Az előfutamok után talán változott a helyzet, ezután pedig bizonyosan fog. Jó lett volna Rióig titkolni, mire vagyok képes, de persze nem bánom, hogy így alakult…” – mondta a Bernek, aki Hosszú Katinka 200 méter háton és Gyurta Dániel 200 méter mellen aratott győzelme után a pénteki harmadik magyar aranyat szerezte Dohában. “Maga a verseny pontosan úgy alakult, ahogy elterveztem, a harmadik százat nagyon megnyomtam, azon verhetetlennek érzem magam, utána már csak az volt a fontos, hogy a lendület kitartson a végéig. Teljesen kiúsztam magam, de nem érzem a fáradtságot. A váltás óta teljesen kicseréltek, tényleg úgy érzem, hegyeket tudnék elhordani” – összegzett Bernek Péter.