Magyarország lehet az első

A decemberi, dohai rövidpályás úszó-világbajnokságon másodikként végzett Magyarország az élre ugorhat az éremtáblázaton annak nyomán, hogy a medálversenyben első Brazília úszója, Joao Gomes (aki három aranyérmes váltóban is szerepelt) doppingolt. A szabályok értelmében ugyanis Brazília mindhárom győzelmét törlik. Ezt tudatta szerdán az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ).

Gomestől a világbajnokságon vettek mintát, az analízis eredményét kedden tette közzé a dél-amerikai ország szövetsége (CBDA), eszerint pedig a versenyző olyan tiltólistás vízhajtót használt, amely alkalmas tiltott teljesítménynövelők elfedésére is. A mellúszó három vegyesváltóban is szerepelt a braziloknál, a délelőtti előfutamokban úszott, így a szabályok szerint ő is kapott aranyérmet. Ha a FINA, a vizes sportokat összefogó világszövetség doppingeseteket elbíráló bizottsága az ilyenkor szokásos büntetést hozza, a brazilok elesnek három elsőségtől.

“Bár a FINA illetékes testülete még nem tárgyalta az ügyet, a döntés megjósolható – kommentálta a történteket Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke, aki egyben a FINA alelnöke is. – Szomorú, hogy ilyen úszóhírekről kell beszámolni, ugyanakkor tagadhatatlan, a MÚSZ vezetőjeként örülök, hogy a magyar csapat kerül az éremtáblázat élére. Ennél tényleg nincs feljebb… Következik a kazanyi világbajnokság.”

Ha módosul, így fog kinézni a dohai vb éremtáblázatának élcsoportja a MÚSZ közleménye szerint:

Arany Ezüst Bronz
1. Magyarország 6 3 2
2. Hollandia 5 1 6
3. Franciaország 4 2 2
4. Brazília 4 1 2
5. Dél-Afrikai Köztársaság 4 1 0
6. Spanyolország 4 0 0
7. Egyesült Államok 3 9 6
8. Japán 3 3 4