"Látszott, hogy nyerő napot fogtunk ki"

"Látszott, hogy nyerő napot fogtunk ki"

Szabó Gabriella (elöl) és Kozák Danuta megnyeri a női kajak párosok 500 méteres versenyének döntőjét, fotó: Kovács Tamás/MTIAz 500 méteren aranyérmes Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos kettős szoros versenyre számított a riói olimpián, de mindketten bíztak a felkészülésükben.

“Átbeszéltünk mindent, tudtuk, hogy ez nagyon szoros lesz. Nyilván ebben benne volt az is, hogy Dana nem volt százszázalékos, s hát ez egy olimpia, s ez nem olyan lesz, mint az eddigi versenyeink.” – nyilatkozott Szabó Gabriella az eredményhirdetés után, amelyen Schmitt Páltól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjától vehették át az érmeket.

Kozák Danuta arra a kérdésre, hogy betegsége után hány százalékos állapotban volt, így felelt:

“Száz… De nem száztíz, ami versenyen szokott lenni. Ma azért ki tudtam aludni magam, s lejött rólam az a teher, hogy nem vagyok olyan állapotban, mint szoktam lenni. De annyit edzettünk, hogy meg tudtuk oldani így is.”

Hozzátette: “A taktika az volt, hogy nyerjünk. Mindenki más taktikával megy, nem tudsz a többiek fejébe látni.” 

A magyar kettős mindössze öt századdal előzte meg a második német párost.

“Nem ehhez vagyunk hozzászokva, kicsit elkényeztettük magunkat a korábbi versenyeken.” – mondta erről Szabó Gabriella, jelezve, az előfutam jó erőpróba volt, miként bírja Kozák Danuta.

“Csak azért imádkoztam, hogy annál rosszabb állapotban ne legyen. Hála Istennek, tényleg annyira fel vagyunk készülve, úgy érzem, hogy annyit dolgoztunk, annyira túllőttünk a célon, hogy ennek bele kellett férnie. Hiába öt század, de elég volt.” 

“Éreztem, hogy mi vagyunk elöl, az utolsó kislábujjammal is hajtottam az utolsó húsz métert, ott már láttam, hogy megvan. Ilyen kemény versenyem nem tudom, volt-e valaha.” – mondta a befutóról.

“Iszonyú bizalom van Dana felé, tudom, hogy ha beteg, akkor is szívét-lelkét kiteszi. Másrészt, ha úgy van megírva, hogy betegen kell versenyeznünk, s esetleg úgy nem sikerül, akkor sajnos ez a sorsunk. Bíztam abban, hogy rendbe leszünk, s rengeteget segített Somogyi Béla, Dana párja, aki nyugtatott, hogy Dana rendben lesz.” – fogalmazott Szabó Gabriella. – “Reggel látszott, hogy mindketten nyerő napot fogtunk ki, mindkettőnkön látszott, hogy nem bízzuk a véletlenre. Igaz, kevésen múlott, de ez így kerek.”

A már kétszeres olimpiai bajnok elárulta, sokat számított neki, hogy barátnője, a párbajtőrben győztes Szász Emese a partról szurkolt neki.

“A 2012-es olimpia után futottunk össze egy gyógytornán. Ezúton is szeretném megköszönni Moldvai Ildikónak, aki négy évig kísérte az utam ebben az olimpiai ciklusban, pszichésen és fizikálisan is rendben tartott. Ilyen cselekhez folyamodott, minthogy összeismertetett Szász Emesével és számtalan válogatott sportolóval. Mesivel az egész felkészülés alatt kontaktban voltunk. Én is tudom, hogy milyen áldozatokat hozott, s milyen keményen készült. Nagyon szerettem volna egy ugyanolyan aranyérmet, mint neki van.” – monda Szabó Gabriella.