Hajdu Jonatán B döntős

Hajdu Jonatán B döntős

Hajdu Jonatán a férfi kenu egyesek 200 méteres versenyének előfutama után, fotó: Kovács Tamás/MTIA kenu egyesek 200 méteres versenyében érdekelt Hajdu Jonatán negyedikként zárt szerdai középfutamában, s így a B döntőben fejezi majd be szereplését a riói olimpián.

Dunaferr 20 éves ifjúsági világbajnoka grúz, azeri és ukrán riválisa mögött érkezett be második pályáján, s mivel csak az első kettő jutott biztosan a nyolc közé, s a magyar időeredménye sem volt elegendő, a B fináléba került.   

Hajdu a 4-es pályán jó ütemben kapta el a rajtot, szoros csatát vívott riválisaival, de végül az utolsó méterek az ellenfeleknek sikerültek jobban, így csak a negyedik lett bő fél másodperces hátránnyal.

“Belülről teljesen jónak éreztem, amit tudtam, amit otthon gyakoroltam, azt itt is megcsináltam” – mondta Hajdu, hozzátéve, hogy nem igazán kedveli a szembeszeles pályát. “Otthon is tudtuk, ha ilyen lesz, akkor kicsit rosszabbul fog sikerülni a pályám. Az előfutamban kicsit szélcsend, és hátszél volt, látszott, hogy jól sikerült. Ebben a pályában most ennyi volt” – nyilatkozta Hajdu, aki kicsit csalódott, hogy lemaradt az A döntőről, de a B-ben győzni szeretne.

Az A és B döntőt csütörtökön rendezik.

Később:
középfutamok:
16.10 (11.10), férfi K-2 200 m, Tótka Sándor, Molnár Péter
16.25 (11.25), női K-1 500 m, Kozák Danuta