Sikerült kijutnunk

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35-23-ra győzött Lettország vendégeként az Európa-bajnoki selejtező csütörtöki játéknapján, így az utolsó forduló előtt biztosította kijutását a januári horvátországi tornára.

A magyar együttes gyengén kezdett, csupán a kilencedik percben lőtte első gólját, de a folytatásban meggyőző fölényben játszott, és magabiztosan nyert. A két csapat negyedszer találkozott egymással, egy döntetlen mellett a harmadik magyar siker született. Ez lesz a sportág 13. férfi kontinenstornája, a magyar együttes csak kétszer, 2000-ben és 2002-ben maradt le róla. A selejtezősorozatban az utolsó mérkőzésüket vasárnap Veszprémben a hollandok ellen játsszák a magyarok. Azon a találkozón búcsúzik a távozó spanyol szövetségi kapitány, Javier Sabaté.

Eredmény:
férfi Eb-selejtező, 1. csoport, 5. forduló:
Lettország-Magyarország 23-35 (9-15)
a magyar gólszerzők: Vilovski 7, Juhász Á. 6, Győri, Lékai 4-4, Iváncsik T. 3, Bodó, Schuch, Tóth A., Bánhidi 2-2, Ancsin, Szita, Fekete 1-1

A hazaiaktól a Bajnokok Ligája-győztes Vardar Szkopje csapatához igazolt átlövő, Dainis Kristopans, a vendégek keretéből pedig Nagy László hiányzott. A magyar együttes meglepően későn, a kilencedik perc végén szerezte első gólját. Ancsin Gábor találata után sem tudott ziccereket kidolgozni a vendégcsapat, a távoli átlövéseket pedig rendre hárította Raitis Purins kapus (4-2).

A januári világbajnokságon negyeddöntős magyarok ezt követően lendületbe jöttek, pontosabban céloztak, és Lékai Máté vezérletével fordítani tudtak (5-6). A lettek időt kértek, majd kétszer is eredményesek voltak emberhátrányban, de az első felvonásban ez volt az utolsó fellángolásuk. Javier Sabaté szövetségi kapitány csapata háromszor is az üres kapuba talált, mert a lettek a védekezés helyett inkább a támadásra próbálták helyezni a hangsúlyt, olyannyira, hogy ilyenkor levitték jól teljesítő kapusukat.

A második félidőben már nem volt azonos súlycsoportban a két csapat, Juhász Ádám találatait követően tízgólos különbség alakult ki (12-22), ezért Sabaté kapitány nyugodtan lehetőséget adhatott a fiatal, tapasztalatlanabb játékosoknak is. A magyarok 25-12-es vezetése után a hazaiak felzárkóztak 27-20-ra. Az 54. percben Győri Mátyás kettős emberhátrányban talált be, csapata pedig végül magabiztos, 12 gólos sikert aratott.

szerdán játszották:
Hollandia-Dánia 24-36 (10-18)

Az állás:
1. Dánia 9 pont,
2. Magyarország 7,
3. Hollandia 4,
4. Lettország 0

A csoportok első és második helyezettjei, valamint a hét csoport legjobb harmadikja jut ki az Európa-bajnokságra.