A TAO által fejlődést remél a röplabda-szövetség elnöke

A TAO által fejlődést remél a röplabda-szövetség elnöke

Szakemberképzés, utánpótlás-fejlesztés és a 2018/2019-es szezontól a női Szuperliga elindítása szerepel a legfontosabb tervei között a Magyar Röplabda Szövetségnek a TAO-körbe kerülést követően. Ez hangzott el a szövetség elnöke, Kovács Ferenc és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdai közös sajtótájékoztatóján, Nyíregyházán.

Kovács Ferenc úgy fogalmazott, a TAO-körbe kerülés hatalmas lehetőség a magyar röplabda számára. Hozzátette, a magyar élvonalbeli felnőtt női bajnokság átalakuláson megy majd keresztül, melynek köszönhetően a 2018/2019-es szezontól hatcsapatos Szuperligában szerepelnek a legjobb hazai együttesek. Addig – a következő idényben – két hatos csoportban küzd a 12 NB I-es csapat, s végül az első hat helyezett alkotja majd a Szuperliga mezőnyét. Ugyancsak újítás lesz a kötelező, mérkőzésenkénti statisztikai rendszer bevezetése, amely többek között az olasz, az orosz és a lengyel bajnokságra is jellemző. 
 

Kovács Ferenc azt is elmondta, hogy a szakember-, valamint az utánpótlásképzés fejlesztése is a célok között szerepel, ezeken a területeken is szeretnék a lehető legtöbbet megtenni. A szövetség elnöke azt mondta, a sportág – az utóbbi években mutatott előrelépése mellett – két embernek köszönhet nagyon sokat a TAO-körbe kerülést illetően: Orbán Viktor miniszterelnöknek és Szabó Tünde sportért felelős államtitkárnak. 

Szabó Tünde a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarországon 200 klub, 1200 iskolai röplabdacsapat működik és csaknem 15 ezer gyerek röplabdázik, e számok mellett az utóbbi évek eredményességének – különösen a női válogatott és a klubok sikereinek – köszönhető az, hogy a röplabda bekerülhetett az öt látvány-csapatsportág mellé. Hozzátette, hogy a TAO-körbe lépéssel további eszköz- és létesítmény-fejlesztésre lesz lehetősége a sportágnak.

A szövetség július 7-én rendkívüli közgyűlést tart majd, szeptember 15-ig pedig már az első – működési – pályázatok benyújtására is sor kerülhet.