Szép eredmény a magyar sportlövőtől

Szép eredmény a magyar sportlövőtől

Péni István a negyedik helyen végzett a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számban a bakui sportlövő Európa-bajnokságon.

A viadal eredményközlő honlapja szerint a nyolcas fináléba ötödik helyen bejutott ifjúsági olimpiai bajnok magyar nem kezdte jól a döntőt, a 15 térdelő testhelyzetből leadott lövés után a nyolcadik helyen állt, ezek után azonban fokozatosan lépett előre. 

Az ebben a számban a riói olimpián 12. puskás a 15 fekvő után már a hatodik volt, majd a tíz állót követően az ötödik. A 45 lövés zárultával az utolsó kettő kiesett, majd minden újabb kísérlet végén az éppen utolsó búcsúzott. Péni még három lövést adott le, végül 436,3 körös eredménnyel szerezte meg a negyedik helyet.

A számot a fekvő versenyhez hasonlóan a fehérorosz Jurij Scserbasevics nyerte meg. Az ezüstérem az ukrán Szerhij Kulis, míg a bronz az osztrák Alexander Schmirl nyakába került. 
A verseny másik két magyarja közül Sidi Péter a 13., Somogyi Péter pedig az 53. helyen végzett.