Milák Kristóf, fotó: Kovács Tamás (archív)

Ketten is ezüstérmet úsztak szombaton

Ketten is ezüstérmet úsztak szombaton

Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 29-én, fotó: Kovács Tamás/MTIHosszú Katinka 200 méter háton, a mindössze 17 éves Milák Kristóf pedig 100 méter pillangón ezüstérmet szerzett a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság szombati napján.

Az esti finálékban a magyarok közül elsőként a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú volt érdekelt, a szám ötkarikás ezüstérmeseként az 1-es pályáról várta a versenyt. Az Iron Lady tökéletesen kapta el rajtot, az első fordulónál harmadik volt, azonban olyan jól rúgta el magát a faltól, hogy pillanatok alatt az élre állt. Főként ennek a fegyverének köszönhetően az utolsó hosszt is elsőként kezdte meg. Az utolsó 50-en a címvédő ausztrál Emily Seebohm nagy hátrányt ledolgozva előbb az amerikai Kathleen Bakert, majd Hosszút is megelőzte, aki így is fantasztikus országos csúccsal, 2:05.85 perces idővel csapott a célba. A tavalyi, riói olimpián felállított 2:06.03-as idejét javította meg.

“Nagyon szerettem volna érmet szerezni, majdnem arany lett belőle. Egyéni csúcsot úsztam, ennek is nagyon örülök” – mondta Hosszú, majd hozzátette, kicsit elkalkulálta magát az elődöntőben, így utólag az ezüstérmet tekintve még inkább bosszantotta volna, ha nem jut fináléba. Kitért rá, még így is rengeteg van az úszásában.

Ezt követően Cseh László és Milák Kristóf volt érdekelt a 100 méter pillangó fináléjában. Óriási hangorkán fogadta mindkét magyart, a 200-on ezüstérmes, ezen a távon olimpiai második Cseh a 7-es pályán, míg az előfutamban, majd az elődöntőben is junior világcsúcsot úszó – utóbbival Cseh országos rekordját megjavító – Milák a 3-ason állt rajtkőre. Cseh ezúttal is lassan startolt, Milák azonban nem esett ebbe a hibába, de így is csak hatodiknak fordult, míg a 31 éves Cseh nyolcadiknak. A második ötven méteren látszódott, hogy csak a fiatalabbik magyar lehet versenyben az éremért, elképesztő hajrájával az olimpiai bajnok szingapúri Joseph Schoolingot is megelőzve végül második lett. Ráadásul az előfutam és az elődöntő után harmadszor is junior világcsúcsot úszott, 50.62 másodperces idejével pedig 15 századdal tovább javította országos rekordját. Cseh 50.92-vel végzett ötödikként. Győzött az amerikai Caeleb Remel Dressel.

“Láttam magam mellett Dresselt, már az első ötvenen is jól tudtam tartani vele az iramot. A másodikon aztán olyan sebességgel jöttem, amit én sem tudtam elhinni. Mikor láttam, hogy még mindig mellette vagyok, tudtam, hogy jó idő lesz, de azt nem, hogy ennyire” – mondta Milák, aki kitért arra is, hogy vasárnaptól edzőtábor vár rá az ifjúsági világbajnokság előtt. “Remélem, ott is ilyen jól tudok majd szerepelni.”

“Majdnem megúsztam a legjobbamat, nagyon jó úszás volt, élveztem. Csak egy egészen kicsi plusz dinamika hiányzott szerintem. Nem baj, lesz min javítani az elkövetkező időszakban” – nyilatkozta Cseh, aki gratulált Miláknak is. “Fantasztikusan nagyot úszott, remélem, jövőre vissza tudok vágni.”

Kapás Boglárka 800 méter gyorson olimpiai bronzérmesként ugrott medencébe, de már az elején nagy hátrányba került a dobogósokhoz képest, végül ötödik lett.

“Az volt a célom, hogy úgy szálljak ki a vízből, hogy benne hagytam minden erőmet. Azt hiszem, ez sikerült. Az volt a taktikám, hogy Belmontével megyek majd, biztos voltam benne, hogy ő bejön éremre, azért választottuk ezt, de végül ő is lassabban ment, mint amire számítottunk” – mondta Kapás, aki hozzátette, nem volt jó formában, de tovább kell lépnie.

A Kozma Dominik, Bohus Richárd, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn összeállítású 4×100 méteres vegyes gyorsváltó hatodik helyen ért célba, míg Bohus Richárd tizedik helyen zárt 50 méter háton.