Natalija Taraszova is a FINA edzőbizottságában

Natalija Taraszova is a FINA edzőbizottságában

Natalija Taraszova, a magyar műúszó válogatott orosz szövetségi kapitánya is helyet kapott a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA edzőbizottságában. 

A FINA keddi tájékoztatása emlékeztet arra, hogy a budapesti világbajnokság helyszínén tartott Bureau-ülés után hét magyar maradt vagy került be a különböző grémiumokba: Kemény Dénes az edzőbizottság alelnöke, Salamon Ferenc a Master-, Csurka Gergely a médiabizottság tagja maradt, míg új tisztségviselőként Molnár Tamás a vízilabda-, Petrov Iván az edzőbizottság tagja lett (úszó szakág), Merkely Béla pedig az orvosi bizottságba kapott felkérést.

Gyárfás Tamás, aki amellett, hogy a FINA legszűkebb vezetésének tagja és változatlanul a FINA Aquatics World Magazine főszerkesztője, a FINA műúszó szakágának úgynevezett Bureau-liaisonja lett, azaz a legmagasabb szinten hozzá tartozik a sportág képviselete. A sportdiplomata most számolt be arról, hogy Natalija Taraszova szintén helyet kapott az immár általa felügyelt sportág képviselőjeként az edzőbizottságban. 

A FINA közleménye hangsúlyozza: a nemzetközi szövetség történetében korábban még soha nem fordult elő, hogy közvetlenül nyolcan szolgálhatják a magyar érdekeket.

Kapcsolódó cikkek