Kovács Zsófiában bíznak, de nagyon

Kovács Zsófiában bíznak, de nagyon

Berki Krisztián vállműtétje és Dévai Boglárka sérülése miatt a magyar tornászválogatott tagjai közül csak Kovács Zsófiától várható előkelő helyezés a hétfőtől vasárnapig tartó montreali világbajnokságon.

A nőknél az egyéni összetett Európa-bajnoki ezüstérmese, Kovács Zsófia mind a négy szeren, Tömböl Boglárka talajon, Al-Salty Dália pedig felemáskorláton és gerendán indul.

Az ugrásban Európa-bajnoki bronzérmes Dévai Boglárkát ugyancsak négy szeren nevezték, de a kanadai világverseny helyszínén megsérült, a magyar szövetség pénteki beszámolója szerint “megnyomta a lábát”, és továbbra is kérdéses, milyen gyakorlatokat tud bemutatni, sőt még mindig nem egyértelmű, hogy egyáltalán be tud-e mutatkozni világbajnokságon.

Draskóczy Imre, a női csapat szövetségi kapitánya elmondta, a felemáskorláton világkupa-szériagyőztes Kovács Zsófiától várják a legtöbbet, reménykednek benne, hogy egyéni összetettben esélye lesz a jó szereplésre. 

“Ez a fő célkitűzés” – szögezte le.

Hozzátette, Tömböl Boglárka és Al-Salty Dália számára a tapasztalatszerzés a legfontosabb. A férfiaknál Kardos Botond versenyez egyéni összetettben, Boncsér Krisztián talajon és nyújtón, Dudás Norbert gyűrűn és korláton, Kállai Zoltán és Selmeczi Bánk egyformán csak lólengésben, Vecsernyés Dávid pedig nyújtón szerepel.

Sóvágó Lajos szövetségi kapitány elmondta, hogy versenyzői a felkészülés hajrájában javuló tendenciát mutattak és szépen kivitelezett gyakorlatokat adtak elő. A szakvezető bizakodó, úgy látja, jó irányba haladnak a tornászok, ezért az utolsó napokban már csak az apróbb hibák csiszolgatásán kellett dolgozniuk.

“Ha az eredményeket, illetve a bemutatott gyakorlatokat nézem, és összehasonlítom az utóbbi két világkupa-szerepléssel, azt mondom, lényegesen jobban teljesítettek. Mindenki szépen végigment a gyakorlatain, egy-két apróbb hiba még előfordult, de ezek már nem számottevőek. Arra számítok, hogy a világbajnokságon mindenki szépen, tisztán megcsinálja a gyakorlatát, de hogy az mire lesz elég, csak ott fog eldőlni” – fogalmazott a kapitány. Berki Krisztián, a lólengés olimpiai, világ- és Európa-bajnoka vállát egy héttel ezelőtt megoperálták, ezért nem indul Montrealban.

A pódiumedzés – amelynek célja, hogy hozzászokjanak a tornászok a szerekhez és a teremhez – ezúttal hatványozottan fontos volt, mert Altorjai Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint a pódium más, mint az eddigi világversenyeken, és a világítással is több gond van. Nincs az egész terem megvilágítva, csak a pódium, így a sportolónak nehezebb tájékozódnia.

“Jelenleg a világítás egy kardinális kérdés, a technikai értekezleten több nemzet képviselője is felszólalt. Egyrészt szokatlan a versenyterem világítása, másrészt a bemelegítő teremben is ez okoz nehézséget” – mondta Altorjai.

Mint kifejtette, a spotvilágítás olyan erős volt a nyújtónál, hogy azt kilencven fokkal el kellett fordítani, különben a tornász szemébe világított. A női mezőny tagjai a gerendára panaszkodnak, mivel nincs egyenletesen megvilágítva. Korábban is akadtak már problémák a szervezéssel, hiszen nem küldtek megfelelő méretű autóbuszt a repülőtérre, ráadásul több mint négy órába telt, mire a magyar válogatott eljutott a szállodába. További nehézséget jelentett az étkezések időpontja, azt sem megfelelően állapították meg a rendezők, de több delegáció is felszólalt, így változtattak az időpontokon.

A hét napig tartó vb-n nyolcvan ország több mint ötszáz tornásza méri össze tudását. Az első három versenynapon a selejtezőket, azt követően az egyéni összetett finálékat és a szerenkénti döntőket rendezik. A selejtező a magyar férficsapat számára helyi idő szerint kedden éjfélkor veszi kezdetét a 3. csoportban, míg a női válogatott tagjai szerdán a 4. csoportban lépnek a szerekhez.