Olimpiai bajnok segíti a magyarokat

Olimpiai bajnok segíti a magyarokat

Négyszeres olimpiai bajnok is segíti a magyarok felkészülését a jövő évi, budapesti junior szinkronúszó-világbajnokságra.

Natalija Taraszova, a magyar válogatott orosz szövetségi kapitánya szerdán az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy Anasztaszija Jermakováról van szó, aki jelenleg Olaszországban él, koreográfiával foglalkozik, és sok országban dolgozik.

“Ez egy jó lépés, a szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlődjünk” – értékelte az együttműködést az orosz szakemberrel a kapitány.

Árkovics Petra, a válogatott szövetségi edzője konkrétumokat is említve hozzátette: Jermakova a “hosszú csapat”, illetve a “hosszú duó” koreográfia kialakításában fog majd segédkezni.

A mix pároson kívül minden számban lesz magyar induló a 2018. július 18. és 22. között sorra kerülő vb-n, így egyéniben, párosban, csapatban és kombinációs kűrben is.

“Tizenhét lányt válogattunk ki, valamennyien nagyon motiváltak erre a világbajnokságra” – mondta Taraszova.

“A junior keretben vannak olyan lányok, akik a felnőtt világbajnokságon már vízbe ugrottak, vagy pedig a keret tagjai voltak, úgyhogy ők át tudják adni a tapasztalataikat. Tudják, hogy százszázalékos munkát várunk el tőlük, mert enélkül nem lehet eredményt elérni” – tette hozzá Árkovics.

Taraszova a tapasztalatairól is beszélt.

“Két éve jöttem ide és kezdtem el itt dolgozni a juniorokkal, s ahhoz képest a mostani csapat jóval erősebb. Többet adtak a lányok, mint amire számítottam” – vélekedett, az esélyekről pedig – részletek említése nélkül – azt mondta: jó eredményben bízik.