Jelentős előnyt szerzett a Csurgó

Jelentős előnyt szerzett a Csurgó

Kézilabda a talajon

Ez volt a csurgóiak 11. nemzetközi kupamérkőzése, egyben a 11. győzelme pályaválasztóként.

Eredmény,
férfi EHF Kupa, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
Csurgói KK-RK Dubrava (horvát) 33-24 (15-14)

Az NB I új idényét egy győzelemmel és négy vereséggel kezdő somogyiak közül hiányzott a szlovén csapatkapitány, Borut Oslak lábtörés miatt.

Sótonyi László vezetőedzőnek már a 13. percben időt kellett kérnie, mert támadásban statikusak voltak a hazaiak, védekezésben pedig nem játszottak kellően agresszívan (5-7). Balogh Tibor remek védéseire alapozva aztán sikerült az egyenlítés, majd a vezetést is átvette a hazai csapat, pedig továbbra is több ziccert kihagyott, ugyanis a túloldalon Domagoj Grahovac is bravúrokat mutatott be a kapuban.

Támadásban és védekezésben is kimondottan jól kezdődött a második félidő a Csurgó számára (20-14), ezért a horvát bajnokságban legutóbb bronzérmes zágrábi csapat edzője – a Veszprém korábbi kapusa, az olimpiai és világbajnok Vlado Sola – gyorsan időt kért. A Dubrava több mint hét perc után szerezte első gólját a szünet után, de a magyar együttes egy apró megtorpanást követően ismét növelte előnyét (24-17). Egy emberhátrányt is kivédekeztek a somogyiak, ekkor már tíz találat volt a különbség (28-18), mivel továbbra is gyorsan, pontosan játszottak, és hátrányukból a meccs végéig csak egy gólt tudtak ledolgozni a horvátok.

A mezőny legeredményesebb játékosa a Dubrava jobbátlövője, Marin Buneta volt hét góllal. A hazaiaknál a szlovén Klemen Cehte és a szerb Marko Vasic egyaránt hatszor volt eredményes, a szlovák Jakub Mikita öt gólt lőtt. A visszavágót egy hét múlva rendezik. A CYEB Budakalász és a Grundfos Tatabánya az utolsó, harmadik fordulóban kapcsolódik be a selejtezőbe.

később:
Balatonfüredi KSE-Valur Reykjavík (izlandi) 17.00

 
vasárnap játsszák:
visszavágó: Valur Reykjavík (izlandi)-Balatonfüredi KSE, Balatonfüred 15.00