A minimális elvárás a nyolcba kerülés

A minimális elvárás a nyolcba kerülés

A magyar női kézilabda-válogatottal szemben a minimális elvárás a negyeddöntőbe kerülés a decemberi, németországi világbajnokságon.

A csapat a csoportkörben Argentína, Csehország, Lengyelország, Norvégia és Svédország válogatottjával szerepel azonos csoportban.

Zsiga Gyula, a magyar szövetség szakmai igazgatója a Sport TV-ben, a Mai helyzet című műsorban elmondta, a magyar együttes mindenképpen tovább szeretne jutni, és Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal együtt úgy gondolják, ehhez prioritást kell élveznie a svédek, a lengyelek és a csehek legyőzésének.

Mint kifejtette, az argentinok ellen kötelező a győzelem, ami a világ- és Európa-bajnoki címvédő norvégokkal szemben bónusz lenne.

A szakember hozzátette, konkrét elvárás még nem hangzott el a vb kapcsán, “de kimondva-kimondatlanul úgy gondolom, a minimális elvárás a csapattól, hogy a legjobb nyolcba kerüljön. Ezt nagyon szeretnénk megvalósítani”.

Zsiga Gyula szerint hajszálon és a pillanatnyi formán múlhat, hogy a negyeddöntőt követően az 1-4. vagy az 5-8. helyekért folytathatja szereplését a válogatott.

“Az időzítés vagy egy nem várt sérülés viheti pozitív vagy negatív irányba ezt az elképzelést” – közölte, és arra is rávilágított, hogy a szövetségi kapitánynak jelenleg sincs könnyű dolga a sok sérült miatt. Rasmussen nem tudott még olyan edzőtábort tartani, amelyen a teljes keret ott volt.

“Ez nem könnyíti meg a helyzetét, de az elvárások mindig magasak” – vélekedett a szakmai igazgató.

Ezután úgy fogalmazott, teljes mértékben megszűntek azok az ideológiai távolságok, amelyek egy Skandináviából érkezett edző és egy Közép-Európában szocializálódott játékos felfogása között lehettek.

“Sarkalatos pont az ő filozófiájában a megbízható és stabil védekezés. Folyamatosan keresi azokat az embereket, akik ebben a szerkezetben hatékonyan és eredményesen tudnak közreműködni” – nyilatkozott Zsiga Gyula.