Három magyar BL-csapat előtt a lehetőség

Három magyar BL-csapat előtt a lehetőség

A Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged férfi-, illetve a Ferencváros női csapata is a visszavágás reményében lép pályára a kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hétvégi fordulójában.

A magyar bajnok veszprémiek a férfi BL előző idényében háromszor is találkoztak párizsi riválisukkal, és mindháromszor kikaptak. A magyar csapat végül bronz-, a PSG pedig ezüstérmet nyert.
    Nagy László csapatkapitány az ujjtörése után továbbra sem játszhat, valószínűleg a jövő utáni héten térhet vissza a pályára.
    Együttese nélküle is jól szerepel, és veretlenül vezeti csoportját. A második helyen – mindössze egy ponttal lemaradva – éppen a PSG áll, ezért a két csapat vasárnapi és jövő szombati egymás elleni mérkőzései rendkívül fontosak lesznek, a csoport első helyezettje ugyanis közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
    A veszprémiek olimpiai és háromszoros világbajnok francia balátlövője, William Accambray nyáron éppen a PSG-től érkezett. Új klubja honlapján úgy fogalmazott, szereti a párizsi közönséget, a lelátón és a pályán is sok barátja lesz.
    “Ez mind szép és jó, de előttem csak a kézilabda és a győzelem fog lebegni. Ez most a legfontosabb. Jelenleg elsők vagyunk a csoportban, és fontos, hogy ott is maradjunk egészen a sorozat végéig. Van néhány sérült játékosuk, de ez nem teszi könnyebbé a dolgunkat” – nyilatkozta.
    Ljubomir Vranjes vezetőedző leszögezte, hogy a világ egyik legjobb csapatával találkoznak a francia fővárosban.
    “Tudjuk, hogy nehéz lesz nyerni, de azt is, hogy nem lehetetlen. Minden területen jól kell működnünk” – tette hozzá.
    A MOL-Pick Szeged éppen szombati ellenfele, a válogatott Faluvégi Rudolf csapata, a HBC Nantes otthonában kezdte a BL csoportkörét, és 30-26-ra veszített. Ezután jó formába került, a közelmúltban azonban visszaesett, hiszen az NB I-ben a Veszprémtől, a BL-ben pedig a német bajnok Rhein-Neckar Löwentől is simán kikapott.
    Juan Carlos Pastor vezetőedző a klub honlapján elmondta, az a legfontosabb, hogy csapata visszatérjen a saját stílusához.
    “Ha ezt használjuk, akkor mindenki ellen van esélyünk. Az fájt a legjobban, hogy a Veszprém és a Löwen ellen sem volt esélyünk” – nyilatkozta. A spanyol szakvezető leszögezte, nem kaphatnak annyi gólt, mint a két vesztes meccsükön.
    “A védekezésnek kell fejlődnie, mert akkor könnyű találatokat tudunk szerezni. Támadásban nem szabad labdákat ajándékozni az ellenfélnek, egy jó csapat ezt ki tudja használni, és ebben a kategóriába tartozik a Nantes is. Ezekre kell nagyon odafigyelni” – tette hozzá.
    Jelenleg a magyar és a francia együttesnek is hét pontja van.
    A Ferencváros az előző szezonban BL-ezüstérmes Vardar Szkopje otthonában kezdte a mostani csoportkört, és meglehetősen sima meccsen 34-31-re kikapott. A macedón csapat szerb irányítójának, Andrea Lekicnek a hírek szerint olyan komolyan megsérült a válla, hogy két hónapig nem játszhat. Műtétre valószínűleg nem lesz szükség, de a decemberi németországi világbajnokságon – és értelemszerűen az FTC elleni, szombati találkozón – nem szerepelhet.

A Bajnokok Ligájában érdekelt négy magyar csapat közül egyedül a nők mezőnyében címvédő Győri Audi ETO KC-t nem a visszavágás vágya fűti, ugyanis szombaton a dán Midtjylland otthonában játszik, amelyet az első fordulóban 27-16-ra legyőzött.

“Kemény meccsre készülünk, de úgy gondolom, az ellenük vívott hazai meccs jó kiindulási pont lehet számunkra. Igyekszünk minél jobban teljesíteni, és szeretnénk hazahozni a két pontot” – nyilatkozta Puhalák Szidónia, a győriek fiatal balszélsője.

Mindkét magyar csapatnak hat pontja van, ezzel a Győr az első, az FTC a második helyen áll csoportjában, és az elmúlt hétvégén mindkettő biztosította a továbbjutást csoportjából. A női EHF Kupában a selejtező harmadik fordulójának első mérkőzéseit rendezik. A Dunaújváros és a Debrecen idegenben, az Érd és a Vác hazai pályán kezd. A párharcok továbbjutói a csoportkörben folytatják.

    Férfi Bajnokok Ligája, 7. forduló:

szombat:

A csoport: MOL-Pick Szeged – HBC Nantes (francia) 17.30

vasárnap:

B csoport: Paris Saint-Germain (francia) – Telekom Veszprém 17.00 

Női Bajnokok Ligája, 5. forduló:

szombat:
C csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria – Vardar Szkopje (macedón), Dabas 13.30
B csoport: Midtjylland (dán)-Győri Audi ETO KC, Ikast 15.30

Női EHF Kupa, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzések:

szombat:
FC Köbenhavn (dán)-Dunaújvárosi Kohász KA, Fredriksberg 13.30
SCM Craiova (román) – DVSC-TVP 15.00
Érd HC-Issy Paris (francia) 16.00

vasárnap:
Váci NKSE-Kastamonu Belediyesi GSK (török) 14.30