A középdöntőbe jutás a cél

A középdöntőbe jutás a cél

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) azt a célt tűzte a férfiválogatott elé, hogy jusson tovább a csoportkörből a pénteken kezdődő horvátországi Európa-bajnokságon.

“Az alapvető célkitűzés, hogy hat mérkőzést játsszon a csapat, de természetesen minden plusz sikernek örülünk” – mondta az MKSZ szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Kocsis Máté elnök.

A sportvezető emlékeztetett rá, hogy jelentősen megváltozott a válogatott összetétele, de – mint fogalmazott – a csapat továbbra is erős, annak pedig különösen örül, hogy Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány bátor, amikor a fiatalításról van szó.

Elárulta: az MKSZ elnöksége által elfogadott prémiumrendszer szerint akkor jár jutalom a játékosoknak, ha legalább a nyolcadik helyen végeznek.

“Rendkívül fontos, hogy a sok fiatal játékos minél több tétmeccsen minél több időt tudjon a pályán tölteni” – tette hozzá az elnök.

A magyar együttes negyeddöntős volt a tavaly januári, franciaországi világbajnokságon. Azóta Nagy László, Iváncsik Gergő, Iváncsik Tamás, Gulyás Péter, Zubai Szabolcs, Fazekas Nándor és Ilyés Ferenc is lemondta a válogatottságot, Nagy Kornél nem kíván szerepelni a kontinenstornán, Faluvégi Rudolf és Győri Mátyás pedig sérült.

Marosi László alelnök úgy fogalmazott, a férfiválogatott történetében új időszámítás kezdődik, ennek most a kezdeti szakaszában járnak.

“A cél az olimpiai kvalifikáció, de az út elején vagyunk. Felüdülés ránézni erre a fiatal, jó képességű, hajtós csapatra, de a tapasztalat minden bizonnyal hiányozni fog, hiszen ennek a megszerzése hosszabb folyamat” – vélekedett.

Hangsúlyozta, hogy a következő világbajnokságot is szem előtt kell tartaniuk a kontinenstornán, hiszen amennyiben a középdöntőbe jutnak, akkor könnyebb ellenfelet kaphatnak a vb-selejtezőre.

“Jó napot kívánok, örülök, hogy itt lehetek! Már nagyon izgatottak vagyunk. Nehéz csoportunk van, de megtesszük a tőlünk telhető legjobbat. Jól felkészültünk, a játékosok alig várják, hogy elkezdhessék a tornát” – kezdte nyilatkozatát magyarul Ljubomir Vranjes.

A magyar válogatott a kontinenstorna D csoportjában szombaton az olimpiai címvédő Dániával, hétfőn Spanyolországgal, szerdán pedig Csehországgal találkozik Varasdon (Varazdin). A négyesből az első három helyezett jut a középdöntőbe.

A svéd edző hozzátette, nem esélyesként utaznak az Európa-bajnokságra, hiszen a dánok és a spanyolok is a világ legjobbjai közé tartoznak, de mindhárom ellenfelüket megpróbálják legyőzni.

“Nagyszerű hangulatban telnek a napjaink, a játékosok remekül dolgoznak és kiváló a hozzáállásuk. Nagyon sokat gyakoroltuk a védekezést és a gyors ellentámadásokat, a lerohanásokat. Sok időnk már nincs, de van még mit tennünk” – mondta már angolul a kapitány.

A magyar együttes szombaton 29-29-es döntetlent játszott Svédország vendégeként barátságos mérkőzésen, majd hétfőn 31-29-es vereséget szenvedett a skandinávoktól.

Vranjes elmondta, a tavaly őszi állapothoz képest egyértelmű fejlődést értek el, minden játékos számára világos a szerepe.
    “Ez a két meccs nagyon hasznos volt, sokat elmondott a jelenlegi állapotunkról. Azért is választottuk a svédeket, mert a játékstílusuk hasonló, mint első ellenfelünknek, Dániának” – magyarázta.

Az edző szerint nincs mit veszíteniük, sőt, ha az első mérkőzésüket megnyernék, az lendületet adhatna a játékosoknak.

Ljubomir Vranjes kifejtette, a dán, a spanyol, a francia, a német és a horvát válogatott ellen nincs reális esélyük a magyaroknak egy olyan meccsen, amelyen mindkét csapat százszázalékot nyújt, de természetesen minden riválissal szemben meg kell próbálni nyerni.

“Ha a csehek jó napot fognak ki, mi pedig rosszat, akkor ők nyernek, de hogyha mi a tudásunknak megfelelően játszunk, akkor nekünk kell győznünk” – fogalmazott.

A csapatot jelenleg 18 játékos alkotja, közülük 16-an léphetnek pályára az Európa-bajnokságon. A szűk keretet legkésőbb pénteken kell megneveznie Vranjesnek, aki ezt követően a csoportkörben, a középdöntőben és az elődöntők, helyosztók alkalmával is két-két alkalommal cserélhet.

A játékosok közül Lékai Máté elmondta, egyelőre csak az első mérkőzéssel foglalkoznak, amelyen Dániával találkoznak.

“Ők az olimpiai bajnokok, és ennek az Európa-bajnokságnak is az egyik esélyei, de ha jól emlékszem, az előző világversenyen mögöttünk végeztek” – közölte. A Telekom Veszprém irányítója arra utalt, hogy tavaly januárban a magyar válogatott nagy csatában legyőzte a dánokat a világbajnokság nyolcaddöntőjében.

“Ha ismét sikerülne nyernünk ellenük, akkor biztosan nagyon jó tornát tudnánk játszani. A svédek ellen megmutattuk, hogy semmivel nem vagyunk lemaradva mögöttük, és már a múltban is bizonyítottuk, hogy a nagyobb csapatokat is el tudjuk kapni, annak ellenére, hogy esélytelenebbnek tartanak minket” – közölte Lékai.

Kocsics Máté bejelentette, hogy az MKSZ a férfiaknál Lékai Mátét, a nőknél pedig Görbicz Anitát választotta a tavalyi év legjobb magyar kézilabdázójának. A juniorok közül Győri Mátyás és Háfra Noémi lett a legjobb, a légiósoknál pedig a szlovén Gasper Margucra és a norvég Nora Mörkre esett a választás.