Magyar kalauz telefonjainkra

Magyar kalauz telefonjainkra

Okostelefon egy ember kezében

A Kulturális GPS elnevezésű mobilalkalmazást szerdán mutatták be Budapesten. A tervek szerint körülbelül tizennégy ezer helyszín tizenkétmillió objektuma szerepel majd a történelmi Magyarország területét is felölelő adatbázisban. Ezek között megtalálhatók lesznek műemlékek, templomok, múzeumok, közművelődési intézmények, szobrok vagy akár kulturális rendezvényekhez kapcsolódó helyszínek is, amelyekről  történelmi információkat, képeket, videókat tekinthetnek meg a felhasználók és kiválaszthatják a helyhez vezető útirányt is.

Szőcs Géza

Szőcs Géza

“Három hónap gyümölcse az adatbázis, amelyet okostelefonján keresztül bárki elérhet” – mondta Lovas Lajos, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) főigazgatója a szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy az adatbázis egyelőre ötszáz helyszínt mutat be. Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy hatalmas mennyiségű információ kering a világban, és nincs olyan szűrő, amely “rendezett halmaz formájában” bocsátaná ezt a felhasználók rendelkezésére. 

Ez a fejlesztés fordulópont mind a kultúrtörténetben, mind az oktatásban, hiszen modellként fog szolgálni az ismeretek átadásának területén – emelte ki az államtitkár, hozzáfűzve, hogy ez a rendszer egységesíti azt a Magyarországot, melyet történelminek nevezünk, Németújvártól kezdve Podolinon és Fiumén át Késmárkig. Az alkalmazást három szintűre tervezik, lesz egy általános, egy részletesebb és egy tudományos igényű összefoglaló ismeretanyag. A kiegészítő filmek és képsorok mellett többek között irodalmi művekből vett idézetek, szövegek és zenei bejátszások is színesítik az anyagot.

Okostelefon egy kézben

A cél az, hogy ahol “magyar szellemi teljesítmény” létezik Európában, azt az érdeklődő megtalálhassa az adatbázisban – hangsúlyozta a kulturális államtitkár. Ma Magyarországon 1,8 millióan használnak okostelefont – mutatott rá Ujvárossi Andor projektmenedzser, hozzátéve, hogy ez a hasznos alkalmazás megmutatja, mit várhatunk a jövőtől és mik a felhasználók igényei.