Élet a Facebookon túl

Élet a Facebookon túl

facebook

Miközben a Facebook gondosan előkészíti az egyre újabb és egyre megfontoltabb szolgáltatások bevezetését, büszkén hangoztatja, hogy milyen hatalmas tagságra épít: a világon több mint 800 millió aktív felhasználót számlál, az Egyesült Államokban pedig a népesség durván kétharmada, azaz 200 millió ember kapcsolódott a közösségi oldalhoz.

Ezen a tengerentúli úton azonban hatalmas akadály tornyosul a cég tervei előtt. Akadnak ugyanis olyanok, ráadásul éppen a fiatalabb korosztályból, akik hátat fordítanak a közösségi oldalnak, olyanokat is beleértve, akik már tettek vele egy próbát.

A Facebook népszerűségének egyik legfőbb titka, hogy a meglévőnél szorosabb kapcsolatot épít ki a barátok és a munkatársak között. De néhány embernél mindez éppen ellenkező hatást vált ki: a túlzott közelség elidegenítő hatású a számukra. “Sohasem hívtam fel már a barátaimat – vallotta be Ashleigh Elser, egy 24 éves charlottesville-i diák. – Csak nézegettem a képeiket, elolvastam az állapotfrissítéseiket, és teljesen úgy éreztem, mintha valóban kapcsolatban lennék velük.”

kedvel nem kedvel

Persze biztosak lehetünk benne, hogy a Facebooktól mentes életnek megvannak a hátrányai is egy olyan korszakban, amikor az emberek zöme életének fontosabb eseményeit a weben keresztül tudatja a világgal. Így Elser lemarad eljegyzések bejelentéséről, és az újszülött babák képeit sem láthatja többé. De mindez jóval kevésbé fáj neki, mint annak a hatalmas űrnek a megtapasztalása, amely a Facebook-korszakban keletkezett közte és a legjobb barátai között. Így hát fogta magát, és megszüntette Facebook-fiókját.

Fontos visszatartó erő a személyes információk védtelensége miatti aggodalom is. A közösségi hálózatokat kutató szakértők szerint ennek lényege a bizalomban (illetve annak elvesztésében vagy hiányában) érhető tetten. Amanda Lenhart – aki tizenévesekkel, gyerekekkel és családokkal kapcsolatos kutatást vezet a Pew Internet and American Life Projectnél – azt állítja, hogy a Facebookot használó emberek általában bizalommal vannak mások, illetve a különböző intézmények iránt. Ennek megfelelőn viszont sokan éppen azért ódzkodnak a közösségi oldaltól, mert félnek attól, hogy ennek következtében valami váratlan dolog történik velük.

facebook bejelentkezés

Lenhart közlése szerint az amerikaiak körülbelül 16 százalékának nincs mobiltelefonja, vagyis a kommunikációban mindig lesznek tartózkodóak vagy elzárkózóak. A Facebook vezetői nem is számítanak arra, hogy az országban mindenki csatlakozni fog a közösségi oldalhoz. Ehelyett inkább azon dolgoznak, hogy meglévő felhasználóik számára minél tovább maradjon vonzó az oldal – vagyis minél hosszabb ideig tudják őket bombázni információikkal a hirdetők. A vállalat számára a legnagyobb növekedéssel kecsegtető területekként most az Ázsiához és Latin-Amerikához hasonló régiókat tekintik: ezeken a helyeken vannak olyanok, akik még csak nem is hallottak a Facebookról.

“Célunk az, hogy tartalmas, szórakoztató és korlátoktól mentes közeget biztosítsunk mindenkinek a barátaival való kapcsolattartáshoz, és bízunk abban, hogy ez találkozik a közönség érdeklődésével” – fejtette ki a The New York Times újságírójának Jonathan Thaw, a Facebook egyik szóvivője.

Ugyanakkor az egyesült államokbeli növekedési adatok meglehetősen szikárak, a Facebookot meglátogató amerikaiak száma mindössze 10 százalékkal emelkedett az októberrel véget ért pénzügyi évben – ugyanez az érték egy évvel korábban 56 százalék volt az internetforgalmat követő comScore adatai alapján.

Ray Valdes, a Gartner elemzője úgy véli, hogy a lassulás nincs összefüggésben a vállalat tavaszra tervezett tőzsdére vitelével. Az egyetlen dolog, ami számít, az, hogy a Facebooknak képesnek kell lennie megtartania több millió aktuális felhasználóját. Az elemző szerint a Facebooknál leginkább amiatt aggód(hat)nak, hogy megkopik a szolgáltatások újdonságának a varázsa. Ezen folyamatosan dolgozniuk kell, mert tartós megoldások egyszerűen nem léteznek.

Erika Gable – 29 éves, Brooklynban él, és éttermek számára folytat PR-tevékenységet – sohasem értette, miként kerülhetett a Facebook a népszerűségi listák élére. Meggyőződése, hogy az a napi fecsegés, ami az oldalon zajlik – idegtépő napokról szóló bejegyzéseken, vacsorákat megörökítő képeken keresztül – pont az a virtuális katyvasz, amelyre neki semmi szüksége az életben
.
“Ha látni szeretném az ötödik unokatestvérem második újszülött gyermekét, fel fogom hívni őket” – jegyezte meg nevetve. Egyébként egyáltalán nem idegenkedik a technikától: iPhone-ja van, és a Twittert is használja. De amikor elérkezne ahhoz, hogy létrehozza a maga profilját a világ legnagyobb közösségi oldalán, tűrőképessége eléri a határait. Egy rövid ideig próbált barátkozni a MySpace-szel is, de kimondottan furcsa érzésekkel töltötte el, hogy folyamatosan látja mások anyagait. Gyorsan elköszönt tehát.

facebook telefon

Will Brennan, egy 26 éves brooklyni fiatalember kijelentette, hogy túl sok horrorisztikus történetet hallott a Facebook adatvédelmi hiányosságaiból fakadó csapdahelyzetekről. De azt is hozzátette, hogy barátai nem mindig osztják az ő közösségimédia-ellenes álláspontját: kérik, hogy legalább havonta kétszer jelentkezzen be az oldalra. Beszélgetéseiken gyakori téma az ő Facebookkal szembeni lázadása, hasonlóan egy korábbi médiakorszak visszatérő vitájához, amikor az volt a kérdés, hogy legyen-e valakinek televíziója vagy sem.

“Az emberek ilyeneket hallva értetlenkedve felvonják a szemöldöküket – ismerte el Chris Munns, egy 29 éves New York-i rendszeradminisztrátor. – Az én életem azonban a Facebook nélkül ugyanolyan jó, nem vagyok bezárkózva. Vannak barátaim, élvezetes az életem Manhattanben, egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármiről is lemaradnék.”

Ugyanakkor a közösségi kapcsolatok felől érkező nyomás is tovább fog növekedni. Susan Etlinger, az Altimeter Group elemzője szerint a Facebook és más közösségi hálózatok – lényegében – mindenütt tapasztalható jelenléte miatt a társadalom új viselkedésformákat és elvárásokat fogadott el. “Az emberek elkezdhetnek érdeklődni aziránt, hogy valaki miért nem tagja valamelyik közösségi oldalnak. Talán rejtegetnivalója van? Vagyis a normák igen változékonyak” – fogalmazott a szakértő. Ezáltal pedig alaposan megnehezedik a Facebookkal szembeni lázadók dolga.

Kapcsolódó cikkek