Megnyílt a Kreatív Magyarország kiállítás

Megnyílt a Kreatív Magyarország kiállítás

Mint mondta, a magyar mérnöki és természettudományos képzés megőrizte korábban szerzett nemzetközi elismertségét és a magyar mérnöki tudás kiállta az idők próbáját. Emlékeztetett arra, hogy a főváros megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, számítva a kutatások eredményeire és szólt az ösztöndíj programról is, mellyel végzős diákokat támogatnak. A nemzet felemelkedéséhez szükség van a műszaki értelmiség kreativitására is – hangsúlyozta. A megnyitón részt vett és beszédet mondott Péceli Gábor, a BME rektorra is.

A február 20-ig látogatható tárlaton az érdeklődők szimulációs játékot játszhatnak a HaXSon egyik informatikai elemén, próbára tehetik a NASA holdjárójához készített magyar intelligens robotot, megtekinthetik a Masat-1-et, a hazai fejlesztésű műhold ikerpéldányát, vagy éppen geodéziával kapcsolatos tárgyakat, híd- és hajómodelleket nézegethetnek. A kiállítást színesíti egyebek mellett a híres Ford T-Modell egyik megmaradt példánya, melyet Galamb József tervezett.

A tárlat anyaga részben látható volt 2011. júniusában Brüsszelben, Magyarország soros EU elnöksége idején.


fotó: Beliczay László/MTI

A Masat-1 a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) két villamosmérnöki kari tanszéke, valamint űrkutató csoportja hallgatóinak, doktoranduszainak és oktatóinak több mint négyéves munkájával született. A Masat-1 – amelyet nyolc másik szatellittel együtt az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétája juttatott a világűrbe – február 13-án állt pályára. Az űreszköz egy kisméretű, úgynevezett pikoszatellit. A CubeSat szabvány szerint készült 10x10x10 centiméteres kocka alakú műhold legfeljebb 1 kilogramm tömegű lehet. Építése elsősorban oktatási célt szolgál, pályára állását követően gyűjti a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat, amelyeket a BME csapata által e célra kialakított földi állomásra továbbít későbbi feldolgozásra. A fedélzeten elhelyezésre került egy félaktív mágneses stabilizáló rendszer, ennek segítségével a Földről távirányítással lehet a műhold orientációját befolyásolni. A fellövésre az Egyenlítő közelében fekvő Francia Guyanán található Kourou űrközpontjában került sor hétfőn, közép-európai idő szerint tizenegy órakor.