Lehetőség amatőröknek

Lehetőség amatőröknek

Akár egy amatőr vagy amatőrök nonprofit szervezete is építhet saját célra légi járművet, de csak műszaki felügyelettel és azoknak a szabályoknak a betartásával, amelyeket a légi járművek gyártásáról, építéséről és műszaki alkalmasságáról szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelettervezet tartalmaz.

A kormány honlapján megjelent tervezet szerint az amatőr építésű repülőgép legfeljebb 4, a helikopter pedig 2 üléses lehet, ebbe a pilóta ülése is beleszámít. Ezek a járművek csak nappal repülhetnek.

Az amatőr légi jármű építésének megkezdését a légiközlekedési hatóságnak be kell jelenteni. A bejelentés – egyebek mellett tartalmazza – az alapul vett alkalmassági előírás(ok) megnevezését, az építés tervezett helyszínét, motoros légi járművek esetén a hajtómű és légcsavar típusát, jellemzőit, továbbá az építés tervezett programját is. Alkalmassági előírásként az Európai Unió valamely tagállamban kiadott, a légi járművek alkalmasságára vonatkozó előírás vagy szabvány választható.

A műszaki felügyelő nyilatkozata szükséges az egyedi terv felhasználásához, a nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a légi jármű aerodinamikai és szilárdsági jellemzői alapján várhatóan megfelel a tervezett felhasználási célnak.

Az építés folyamatát – beleértve a felhasznált anyagok és alkatrészek, valamint az építésben közreműködő személyek kilétét és tevékenységének módját – építési naplóban kell dokumentálni.

Az amatőr építésű légi járművel történő repülés végrehajtásához – beleértve a repülési teszteket is – egyedi repülési engedély szükséges, amit a légiközlekedési hatóság ad ki. Az engedély egy évig érvényes.