Egy magyar logikai játék világsikere

Egy magyar logikai játék világsikere

Smartegg, fotó: johnrausch.com

A napokban a logikai játékok nemzetközi találkozóján - vagyis az IPP-n - a zsűri nagydíját nyerte el Zagyvai András játéka a Smartegg. Soha, az IPP-k történetében nem volt magyar nagydíjas játék, de ez a hagyomány most megtört.

A játék magából a tojás alakú testből és egy hozzá tartozó pálcikából áll, aminek mindkét végén egy-egy golyó található. Célja a pálca behelyezése a kezdő nyíláson és eltávolítása a befejezőn. Ezek más színekkel vannak jelölve – a kezdő pirossal, míg a befejező zölddel. De nem egy egyszerű labirintuson kell csak végigvezetni a pálcát. A két gömb nehezíti a feladat megoldását, így növelve a játék örömét és ösztönözve minket gondolkodásra. Belső szerkezete is van a tojásnak, ami 360°-ban forgatható, mozgatható és kihúzható nagyjából egy ujjnyi távolságig.

A Smartegg több nehézségi fokozatban készül és ez a tojás belső szerkezetének a változásával is jár. A nehezebb fajtájának a belső szerkezete már három rétegből is állhat. Minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódási lehetőséget nyújt valamint a kézügyességet, a logikus gondolkodást és a térlátást fejleszti. A tojás és a hozzá tartozó pálcika természetes alapanyagokból készül.