Online is szavazhatnak

Online is szavazhatnak

Először szavaznak online az amerikai filmakadémia (AMPAS) tagjai az Oscar-díjakról.

A filmakadémia keddi bejelentése szerint az elektronikus szavazás bevezetésével felgyorsítják a szavazás menetét és a kései premierek is nagyobb lehetőséghez jutnak a versengésben.

Az idei évben azonban az áttérés jegyében még lehetősége lesz a filmakadémia hatezer tagjának arra is, hogy a hagyományos nyomtatványt küldje vissza szavazatával.

A korábbi eljárás szerint az Oscar-szavazólapokat postán juttatták el az akadémia tagjainak – filmrendezőknek, színészeknek, forgatókönyvíróknak, producereknek és a filmipar más befolyásos képviselőinek -, bárhol éljenek is a világban. A visszaküldött voksokat a PriceWaterhouseCoopers könyvelőcég manuálisan dolgozta fel.

Filmipari elemzők szerint az elektronikus szavazás nehézséget okozhat jó néhány akadémiai tagnak, mivel a testület tagsága zömmel idősebb és konzervatív. Tom O’Neil a díjakkal foglalkozó Goldderby.com honlapon megjegyezte: komoly hatással lehet a szavazás kimenetelére, ha az idős és az internettel meg nem barátkozott tagok nem szavaznak, mert így a fiatalabb tagok ítélete kerül előtérbe.

A filmakadémia a kedélyek megnyugtatására közölte, hogy az elektronikus voksolást alapos előkészítés és a tagsággal való konzultáció előzte meg, ráadásul Londonban, New Yorkban és Los Angelesben az akadémia kijelölt intézményeiben személyesen, valamint egy 24 órás telefonvonalon segítséget is nyújtanak az azt igénylőknek az elektronikus szavazólapok kitöltésében.

A The Hollywood Reporter szakírója, Scott Feinberg úgy vélte, az elektronikus szavazás lehetővé teszi, hogy a díjszezon kissé konszolidálódjon. Mint rámutatott, ez az időszak ma már novembertől egészen a februári Oscar-gáláig nyúlik, olyan költségessé és hosszadalmassá nőtte ki magát, hogy a szavazók némiképpen elveszítették érdeklődésüket. “Az Oscar előtt rengeteg díjátadó van. Mivel a szezon ilyen hosszú, óhatatlanul tompítja az Oscar fényét” – fogalmazott Feinberg.

A filmakadémia azt is bejelentette, hogy az Oscar-jelöléseket január 10-én hozzák nyilvánosságra, öt nappal korábban a tervezettnél, ezzel a szavazóknak több idejük lesz a jelölt alkotások megtekintésére.