Ilyen nincs, és mégis van!

Ilyen nincs, és mégis van!

zoknpárosító applikációFurcsa mobilalkalmazással rukkolt elő a Blacksocks svájci luxuszoknigyár. A kezdeményezés selejtezi és párosítja is gazdija zoknijait.

A speciális szkenner segítségével működő iPhone-alkalmazás nemcsak a – megfelelő chippel ellátott – zoknik mosás és szárítás utáni összepárosításában segít, hanem jelzi azt is, ha a zokni kezd elnyűtté válni, és ideje újat venni. A telefon a zoknikba szőtt chip révén tudatja gazdájával, ha két zokni összetartozik, továbbá, hogy pontosan mikor vásárolta őket, és hogy hány mosást éltek már meg. A program azt is közli, hogy az adott zokni jobb vagy bal lábra való.

A cég után Blacksocks névre keresztelt alkalmazást elsősorban a technológiai kütyük kedvelőinek, többségükben férfiaknak szánják – mondta Samy Liechti vezérigazgató, aki elismerte, hogy a praktikusság mellett cél volt a szórakoztatás is. Mint megjegyezte, a férfizokni-piac 80 százalékát a fekete zoknik adják, amelyek könnyen kifakulnak. “Úgy gondoltuk, segítünk a pontosabb párosításban azon vevőinknek, akiknek különböző mértékben kifakult zoknijaik vannak tőlünk” – tette hozzá a vezérigazgató. A cég eddig már félezer készletet adott el, amelyben a szkenneren kívül 10 pár “okoszokni” is található. A szett ára 189 dollár, vagyis több mint negyvenezer forint.