Óvodások kommunikációs eszközhasználatát vizsgáló dolgozatot díjazott a Magyar Telekom

Óvodások kommunikációs eszközhasználatát vizsgáló dolgozatot díjazott a Magyar Telekom

Még ha a berendezések pontos használatával nincsenek is tökéletesen tisztában az óvodások, összességében mégis jól tudják, az új kommunikációs eszközök közül melyik mire való. Ez derül ki Csizmadia Csilla, az SZTE kommunikáció szakos hallgatójának szakdolgozatából, amely szerdán elnyerte a Magyar Telekom nívódíját.

A végzős hallgató kérdőívek segítségével vizsgálta gyerekek és szülők különböző infokommunikációs eszközökkel – televízió, asztali számítógép, laptop, táblagép, e-könyv olvasó, mobil- és vezetékes telefon – kapcsolatos szokásait.

A válaszokból kiderül, a szülőkben komoly a bizonytalanság, hogyan neveljék gyermekeiket az új kommunikációs eszközök vonatkozásában. A felnőttek nagy része engedi, hogy gyermekük önállóan használja ezeket, függetlenül attól, hogy a kicsik ténylegesen tisztában vannak-e a berendezés működésével.

A gyerekek és szülők válaszait összevetve kitűnik, az óvodások saját bevallásuk szerint többet használják az infokommunikációs eszközöket, mint ahogy azt a felnőttek gondolták. Ezek az eszközök az óvodások mindennapi életének részévé váltak. Az életkori sajátosságokból fakadóan a gyerekek számára e berendezések legfontosabb alkalmazási területe a játék, de szeretnek így zenét hallgatni vagy mesét nézni is.

A kutatásba bevont szülők az óvodai eszközhasználatot inkább elutasítják, mint támogatják, pedig a dolgozatban bemutatott hazai és nemzetközi példák alapján a megismerés folyamatának intézményesítése előnyökkel járhat. Az infokommunikációs eszközök óvodai alkalmazása segíthet a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket érintő “digitális szakadék” csökkentésében.

Csizmadia Csilla elmondta, a dolgozat befejezése után óvodapedagógusok körében végzett kutatást, ennek alapján az óvónők is ellentmondásosan viszonyulnak az új kommunikációs eszközök alkalmazásához a nevelés során: általánosságban támogatják, saját csoportjukban azonban nem szívesen vezetnék be.